Megszólalt Suhajda Szilárd főszponzora

2023. május 31. 07:53

Támogatóként és Szilárd barátjaként úgy érezte, muszáj megosztania gondolatait.

2023. május 31. 07:53
null

„A Global-Union tulajdonosa mindenkitől azt kéri, hogy ne a magyar hegymászó halálának körülményeit, okait minősítse, hanem a példás életét és az elért eredményeit” – írta meg keddi cikkében a Világgazdaság annak apropóján, hogy Juhász László ügyvezető tulajdonos egy bejegyzésben szólalt meg Suhajda Szilárd támogatása és tragikus kimenetelű halála miatt ért kritikák kapcsán.

Törekvésünk az ő álmainak támogatása volt és nem azok megkérdőjelezése” 

Szilárd olyan értéket képviselt és adott át a személyiségével, a tartalmas előadásaival, amely sok embernek példaként szolgált. A hite, az élet szeretete, a céltudatossága nekem is kivételes volt, és remélem, azok számára is, akik közelebbről ismerhették” – fogalmazott az üzletember.

– emelte ki, majd arra kért mindenkit, hogy ne Suhajda Szilárd halálának körülményeit és okait minősítse, hanem a sportoló példás életét és elért eredményeit.

„Szilárdnak több sikeres, illetve kevésbé sikeres expedíciója volt, melyet cégünk támogatott és végig kísért. Többek között 2017 Mount Everest, 2018 Sisapanghma, 2019 K2, 2022 Loche” – idézte fel Juhász László, akinek teljes bejegyzését az alábbiakban olvashatja.

Méltóságteljes csendben búcsúztak el Suhajda Szilárdtól a barátai, ismerősei, tisztelői

A Facebookon kedden estére csendes főhajtásra hívták a megemlékezőket Suhajda Szilárd tiszteletére a budapesti Szemlőhegyi-barlang feletti kis parkba. Végül több ezren búcsúztak el a tragikus sorsú hegymászótól, aki néhány nappal ezelőtt a Mount Everest 8500 méteres csúcsa alatt lelte a halálát.

Nyitóképen Suhajda Szilárd és Juhász lászló. Fotó: Global Union Facebook-oldala 

Összesen 62 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lion
2023. május 31. 16:47
A Magyar Hegymászó Szövetség egyébként nem fog vizsgálódni az ügyben? Elkövetett esetleges hibák, itthoni háttércsapat tevékenysége és így tovább. Azért elég komoly ügy ez - még ha egyéni expedíció volt, saját felelősségre.
KBA98
2023. május 31. 16:33
Ergo a szponzor miatt ment a halálba?
Karcsi_Charlie
2023. május 31. 15:47
Hölgyeim és Uraim ! Itt mindaddig mindenki a levegőbe beszél, amíg nem hozzák nyilvánosságra Szilárd szponzori szerződéseit mind a 7 céggel és a Global-lal valamint Szilárd életbiztosítási szerződésére is kíváncsi lennék. Valaki(k) nagyot kaszált(ak) Szilárd szomorú halálán. Mindazok felelősek, akik Őt romlott egészségi állapotában a halálzónából idejében nem hívták vissza, beleértve egyes tévétársaságokat is. Tisztelt Hölgyeim és Uraim ! Itt százmilliókról van szó ... és nem forintban...
Ergit
2023. május 31. 14:19
Ha igaz a hír, hogy egy nepáli serpa, aki most 53 éves, 28 alkalommal mászta meg a csúcsot. Az európai meg más földrészek fiai, lányai nagy küzdelem árán sem jutnak fel. A nepéli serpa teljesítménye mellet ezek a küszködések szinte már nevettségesek! A nepáliak profik ebben, hagyjuk meg nekik ezt a címet és adakozzunk inkább számukra, hogy életben is maradhasson ez a nép!!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!