Továbbra sem lélegezhetünk fel, marad a rettentő hőség

2023. július 16. 18:43

A jövő héten az ország egyes részein 39 fok is lehet.

2023. július 16. 18:43
null

Ahogy arról a Mandineren is írtunk, a mostani hétvégén olyan rettentő hőség sújtotta az országot, hogy a következő napokban várható forróság miatt szombat reggeltől szerda este 8-ig a BM életbe léptette a vörös kódot, ami azt jelenti, hogy kötelező valamennyi szociális intézmény számára a hajléktalan vagy bajba jutott emberek befogadása. Azt is megírtuk, hogy nem csak hazánkat sújtja a rettentő hőség, hanem Európa szerte rekordokat dönt a meleg. Az előrejelzések azt jósolták, hogy vasárnap szinte zavartalan napsütésre számíthatunk. 

Ezt is ajánljuk a témában

Ez be is bizonyosodott, e sorok írója a hétvégén egy Balaton-felvidéki településen töltötte idejét. Az előrejelzéseknek megfelelően tikkasztó meleg, forró, égető napsütés, és minimális szellő mellett kellett átvészelni a 35 fokos hőséget. 

Egyelőre marad a forróság, tovább folytatódik a kánikula a jövő hét első felében is, hétfőn a délkeleti országrészben a 39 Celsius-fok sem kizárt. Szerdától többfelé lehet zápor, zivatar, és kissé enyhül a hőség, a hét végén 26-32 fok várható a legmelegebb órákban - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

 Hétfőn sok napsütésre kell számítani fátyol- és gomolyfelhők mellett. Főként az ország északi felén szórványosan lehetnek záporok, zivatarok, amelyeket akár felhőszakadás is kísérhet. A nyugatira, északnyugatira forduló szél megélénkül, zivatarok környezetében akár viharos lökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 31 és 38 fok között várható, 

de délkeleten egy-egy helyen 39 fok sem kizárt.

 

Kedden napos időre van kilátás, gomoly- és fátyolfelhőkkel. Általában száraz idő lesz, legfeljebb egy-egy zápor fordulhat elő. Többfelé megélénkül az északi, északnyugati szél. Hajnalban 16-23, délután 30-36 fok között alakul a hőmérséklet. 

Szerdán erőteljes gomolyfelhő-képződés, illetve a fátyolfelhőzet mellett általában többórás napsütésre lehet számítani. Több helyen valószínű záporeső, zivatar, helyenként heves zivatar is kialakulhat. A déli, majd északnyugati szél néhol megerősödik, zivatarban viharos lökések is lehetnek. A minimum-hőmérséklet 14-22, a maximum 28 és 35 fok között várható, északkeleten mérhetik az alacsonyabb, a déli határvidéken a magasabb értékeket. 

Csütörtökön sok napsütés várható, gomoly- és fátyolfelhőkkel. Helyenként kialakulhat záporeső, zivatar. Az északi, északnyugati szél néhol megélénkül, zivatarban megerősödhet. A hajnali 14-22 fokról 28 és 34 fok közé emelkedhet a hőmérséklet.

 Pénteken erőteljes gomolyfelhő-képződésre és fátyolfelhőzetre is számítani lehet, több helyen előfordulhat záporeső, zivatar. A szél zivatar környezetében megerősödik. 

 

Hajnalban 14-22, délután 27-34 fok valószínű. 

 

Szombaton erőteljes gomolyfelhő-képződés és fátyolfelhőzet mellett általában többórás napsütés valószínű. Több helyütt kialakulhat zápor, zivatar. Sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik az északi, északnyugati szél, zivatarban viharos lökések is lehetnek. A minimum-hőmérséklet 15-22, a maximum 26 és 32 fok között várható. 

Vasárnap a gomoly- és fátyolfelhők mellett általában sok napsütésre van kilátás, csak elszórtan valószínű záporeső, illetve zivatar. A szél csak zivatar térségében erősödhet meg. A hőmérséklet a hajnali 14-20 fokról 26 és 32 fok közé emelkedik.

***

Nyitókép: MTI/Komka Péter

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Fegyenc8
2023. július 17. 08:15
Július közepén mi a fasz legyen?
kislaci-2
2023. július 16. 20:05
jaj marad nyár van bazmeg
Medici
2023. július 16. 19:15
Túléljük! Majd szeptemberben eljön a mi időnk. Együtt szavaljuk: Vége van a nyárnak/Konzervatív szelek járnak/Nagy bánata lesz/A Pride-os bandának.
Akitlosz
2023. július 16. 19:09
A nevét sem meri vállalni az e sorok írója.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!