Így bénította meg a budapesti agglomerációs közlekedést Őrsi Gergely

2023. szeptember 05. 19:14

Meglett az eredménye a forgalomkorlátozásnak.

2023. szeptember 05. 19:14
ÖRSI Gergely; KARÁCSONY Gergely

Őrsi Gergely az elmúlt hónapokban több felvonásban zárt le mellékutcákat a városon kívülről érkezők elől azzal az indokkal, hogy az átmenő forgalom zavarja az ott élők nyugalmát. A Magyar Nemzet szerint pedig ennek meg is lett az eredménye: 

a Budapestre közlekedők többszörös menetidővel kénytelenek számolni,

nyolc kilométert átlagosan hetven perc alatt, ugyanazon az útvonalon öt és fél kilométert negyvenöt perc alatt teljesítenek az autósok. A lap szerint a helyzet a fővárostól mintegy tíz kilométerre fekvő Nagykovácsiban a legrosszabb, az ottaniaknak egyetlen esélyük a gyorsabb haladásra az Őrsi Gergely által most lezárt mellékutcákon való áthaladás volt. Most a reggeli dugó a falu határánál kezdődik, és tart kilométereken át, Budapestig, majd azon belül is.

Tömegközlekedéssel sem jobb a helyzet, a települések és Hűvösvölgy között közlekedő BKV-busz is csak áll a dugóban, menetideje húsz perc helyett meghaladhatja az egy órát is.

A lap megkereste a II. kerületi polgármestert, hogy reagáljon a helyzetre, de eddig még nem érkezett válasz.

Nyitóképen: Őrsi Gergely és Karácsony Gergely büszkén pózol egy villamoson. Fotó:  MTI/Illyés Tibor

 

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Same
2023. szeptember 06. 07:40
Moslék lipsik! Rohadt köcsögök! A legjobb az, amikor ezek a moslékok azt terjesztik, hogy karigeri valójában fedett fidesz ügynök, és direkt lejáratja a balodalt! Elmebeteg faszok! Pont mint a moslék gazdáik!
Chardonnay99
2023. szeptember 05. 20:53
Na egy újabb mesüge lép akcióba... hány balos polgármester van a fővárosban? Ugye mindegyik ki fog találni valami "remek" ötletet? Budapestiek ébresztő!
csapláros
2023. szeptember 05. 20:41
..."A lap megkereste a II. kerületi polgármestert, hogy reagáljon a helyzetre, de eddig még nem érkezett válasz."... Van, amikor a tisztesség azt mondja, hogy kenyértörésre KELL vinni a dolgot. Őrsi épp most ment neki Karigerinek az 56-os villamos elcseszett megállói miatt. Ha esze lenne, saját hatáskörben, a kerületi utcák egyirányúsításával alakítana ki alternatív, elkerülő útvonalakat, ha nem akarja, hogy a kerületi lakosok felkoncolják. A Főváros meg csessze meg. Demszkyt annak idején friss tojással dobálták meg egy március 15-i ünnepségen. Karigerinek minimum záptojás, rohadt krumpli, rohadt paradicsom dukálna.
pollip
2023. szeptember 05. 20:23
Őrsit nem érdekli Nagykovácsi. A saját szavazóinak valszeg tetszik az intézkedés. Ha minden kerület a saját érdekei szerint változtatgat és nincs egy átfogó, egységes koncepció, káosz lesz a vége. Úgy tűnik, hogy a budapestiek már elérték a végére.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!