Eszméletlen: még most is működik a Balatonba zuhant Messerschmitt iránytűje (VIDEÓ)

2023. október 13. 14:59

A felszínre került a repülő oldalszáma is, amely alapján pontosan beazonosítható a gép pilótája is.

2023. október 13. 14:59

Október 12-én újabb részeit sikerült felszínre hozniuk a katonai búvároknak a Balatonba zuhant messerschmitt Bf-109-es második világháború vadászrepülőnek – számolt be a honvedelem.hu. A búvárok többek között megtalálták a repülőgép iránytűjét is, amely

annak ellenére, hogy immár több mint 70 évet töltött a tó fenekén, mind a mai napig megbízhatóan működik. 

A 80–180 centiméteres iszapréteg borította roncs darabjai közül előkerült a motor egyik darabja, rajta vörössel pedig a gép oldalszámának egy része látható, ez alapján pedig egyre valószínűbb a korábbi feltételezés, miszerint

a 21 éves korában hősi halált halt Beregszászi Sándor szakaszvezető vadászgépét találták meg a kutatók.

A víz alatti munka a jó idő ellenére egyáltalán nem könnyű – váltásokban két-két katonai búvár dolgozik folyamatosan, rendkívül rossz látási viszonyok között, gyakorlatilag kitapogatva azokat a darabokat (például a vezetőfülke páncélüvegének egy részét), amik letörtek a gépről, és külön lehet és kell őket a felszínre hozni – írta a honvedelem.hu. 

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: honvedelm.hu / Kálmánfi Gábor

Összesen 53 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
B_kanya
2023. október 14. 09:47
"survivor 2023. október 13. 16:19 A Messer jó gép volt. De a Spitfire , a Mustang jobb jobb...." A Spittel végig tartotta a versenyt, valamelyikből mindig kijött egy új verzió, ami a másik eddig verzióinál kicsit jobb volt, aztán a másik oldal jött ki egy újítással... JA, a Spit gyártása 12.000 munkaóra is volt (valszeg legmagasabb), a Messeré meg 4000 is (valszeg legalacsonyabb). A Mustang 1v1-ben nem volt jobb, de mivel nagyon nagy volt a hatótávja, szinte sohasem találkoztak azonos kötelékek.
B_kanya
2023. október 14. 09:40
"kambala2Akitlosz 2023. október 13. 17:59 Tudjuk a zsiguli is ilyen volt, megbízhatóságától volt híres mint az összes orosz termék. " Az enyém 250e kilométerig ilyen is volt.... Akkor kezdett minden széthullani benne.
B_kanya
2023. október 14. 09:38
@Akitlosz "A II. világháborús szovjet technikát megtisztítják, tesznek bele új akkumulátort, új olajat, üzemanyagot és működik. Fél óra, amire egy 70 éves szovjet jármű újra elindul. Persze szakértő kezektől." Mondjuk 70 évvel azelőtt meg egy napos művelettel rákentek fél mázsa zsírt...
papamaci57
2023. október 14. 07:19
Lehet, hogy inkább a giroszkópról van szó, csak a Mandiner muciológusai szokás szerint tök hülyék a tudományhoz, technikához.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!