Robert C. Castel a Momentumról: Remélem most nagyon büszkék magukra, hogy egy oldalon találták magukat Putyinnal

2023. október 31. 21:09

„Remélem, hogy büszkék magukra, bármi legyen is ez a párt” – mondta a biztonságpolitikai szakértő.

2023. október 31. 21:09
GELENCSÉR Ferenc

A Mandiner heti geopolitikai magazinműsorában, a Harctérben Robert C. Castel izraeli biztonságpolitikai szakértő Bendarzsevszkij Antonnal beszélgetett az izraeli háborúról és az arra adott különböző nyugati reakciókról. A beszélgetés egy ponton arra terelődött, hogy a magyar Országgyűlés elfogadta a terrorizmus elítéléséről szóló politikai nyilatkozatot, 168 igen, kettő nem és négy tartózkodás mellett. Azt lehet tudni, hogy a két nem Hadházy Ákos és Novák előd voltak, a Momentum viszont részt sem vett a szavazáson.

Castel ezzel kapcsolatban azt mondta: 

„Én nem tudom mi ez a Momentum párt Magyarországon, őszintén szólva nem is érdekel, hogy mi ez a párt. Ugyanakkor Anton említette, hogy egy baloldali pártról van szó és én nagyon érdekesnek tartom, hogy ugyanazon az oldalon találják magukat, mint Putyin elnök ebben a világnézeti kérdésben. Gondolom, most nagyon büszkék magukra, hogy sikerült végre találjanak egy közös nevezőt Putyin elnökkel és Kínával és hasonló államokkal. Remélem, hogy büszkék magukra, bármi legyen is ez a párt”.

Nyitókép: MTI/Soós Lajos

 

Összesen 50 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
galancza-2
2023. november 01. 11:56
geli apja 1987-ben beépített komcsi ügynökként volt mdf alapító.Az öregapja komcsi katonatiszt volt.
CsiguMigu
2023. november 01. 11:06
tűpontos meglátás... és még ezek locsolgatnak vörös festéket... szánalmas komcsi csürhe
Pernahajder
2023. november 01. 07:59
Szent Szíjájjé segíts! Egy külföldi ügynök a magyar belpolitikába avatkozik? Undorító....igaz...?
kaqxar
2023. november 01. 07:36
Robert nem ismeri a vonalat. Össze tetszett keverni: a Momentum brüsszelita, Putyin és Kína a jövő reménye az elembétékú diktatúrával szemben. Összezavarta a tábort.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!