Magyarországon bontakozik ki az európai akarat

2023. november 14. 08:53

A liberálisok ugyanakkor úgy látták „helyes”-nek, ha a kisebbségek többletjogokat kapnak a többséghez képest.

2023. november 14. 08:53
null
Kaszab Zoltán
Vasárnap.hu

Az, amit a miniszterelnök mondott, érződik az összes politikai cselekedetükön, legyen szó a hazai, vagy a nyugati liberálisokról. Akik ebből a szempontból egyáltalán nem különböznek a kommunistáktól, hiszen ők is azt nézték először, hogy – ahogyan a kormányfő fogalmazott – mit gondol egy kérdésről Marx és Engels? Az eszmei alapú gondolkodás ugyanakkor az utóbbi években különösen megmutatkozott és egyre nagyobb ellentét feszül az eszme diktálta és az emberek által érzett »helyes« álláspont között. Nézzünk néhány példát!

Ezt is ajánljuk a témában

Migráció ügyében például a liberálisok abból indulnak ki, hogy minden ember alapvetően jó, nemesek a szándékai, ebből levezetve pedig az a »helyes«, ha korlátlanul beengedjük őket, hiszen mi baj történhetne? Majd beilleszkednek, majd munkát vállalnak és nem bántanak senkit. Csakhogy az élet igazolta, hogy ez nem így van és a társadalmak is egyre kevésbé tartják a liberálisok »helyes« álláspontját az általuk elképzelt helyes megatartásnak.

Ugyanezt látjuk az orosz-ukrán háború ügyében. A liberálisok eszmei alapon állva az egyértelmű »helyes« álláspontnak gondolták Ukrajna feltétel nélküli támogatását és az Oroszország elleni szankciókat.

Morális alapon állva persze mondhatjuk, hogy valóban ez a helyes cselekedet, ugyanakkor az élet itt is bebizonyította, hogy ez nem működik, hiszen az európai emberek azok, akik szenvednek a szankciók káros hatásaitól.

Ami persze a társadalmi elégedetlenség jogos növekedéséhez vezet, így az emberek ebben az esetben is jogosan kérdőjelezik meg, hogy a közjó szempontjából is az-e a helyes megoldás, amelyet a liberálisok hangoztatnak és erőltetnek?”

Nyitókép: Pier Marco Tacca / Getty Images

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
auditorium
2023. november 15. 09:27
A "többletjog" már eleve a demokrácia megcsúfolása vonatkozzon ez kisebbségre vagy többségre . Az eredeti demokrácia "népi" és "liberális" jelzők nélküli.
tapir32
2023. november 14. 21:55
A Soros szervezetek terroristákat pénzeltek. Nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek! Be kell tiltani mindet!
tapir32
2023. november 14. 18:56
A társadalmak kölcsönösen egymásra utalt emberekből állnak és az egymásra utaltságok hálózatában kell mindenkinek megtalálnia a saját szabadságát. A társadalom szövetét kívánja szétrombolni a „nyílt társadalom” destruktív ideológiája. Ami, éppen azért bukott meg, mert nem tudott mást ajánlani az embereknek, mint az önzést, az izolációt, a szorongást, a konyha moralizálást és a társadalom homogenizálását. A „nyílt társadalom” utópiája anakronisztikus és totalitarizmushoz vezet.
makapaka2
2023. november 14. 18:37
Liberósok, lehet visítani, akkor is így van!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!