„A Momentum választhatna magának egy új szlogent is: túl szép ahhoz, hogy magyar legyen” – keményen odaszólt Rétvári Gelencsérnek

2023. december 12. 16:38

Az államtitkár azt is megjegyezte a Momentum elnökének, hogy „házon belül leginkább Romentumnak hívják őket”.

2023. december 12. 16:38

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium államtitkára kedden megosztott egy videót, melyben a momentumos Gelencsér Ferenc azon kijelentésére reagál, hogy, „lehagyott minket Románia”. Erre a miniszterhelyettes úgy reagált, hogy a Momentum választhatna magának egy új jelszót, egy új szlogent is, hogy

túl szép ahhoz, hogy magyar legyen”.

Majd azzal folytatta, hogy „Önök mindent, ami magyar, leszólnak. Ön idejön, és nekünk példaként Romániát állítja föl.

 Ezért is hívjuk Önöket így házon belül Romentumnak leginkább.”

Rétvári ezután ismertette, hogy Gelencsér azt a Romániát hozta példaként, ahol az Eurostat adatai szerint a háztartások 24 százalékában nincs vízöblítéses wc, illetve a román gyerekek fele az országhatáron kívül születik.

A vonatkozó felvételt alább tekinthetik meg:

Nyitókép: Rétvári Bence Facebook-oldala

 

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
véna
2023. december 12. 18:27
Még úgy is csak fele gyerek születik Romániában, hogy az Erdélyben született Székelyeket is beleszámolják.
2023. december 12. 18:07 Szerkesztve
Küzdjenek a Momentum eutanáziájáért, megszavazom!
Töki
2023. december 12. 17:58
Momentumuk sincs! :))))))
FrankMatyi
2023. december 12. 17:52
Hátha egyszer hazafelé Brüxxelből tévedésből Bezzeg-Bukarestben landolnak ezek az ostobák és ott is rohadnak meg.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!