Elfajult egy parkolási vita Pestlőrincen: felgyújtottak egy autót

2024. január 19. 07:21

Hetek óta húzódott a két autós között a konfliktus egy parkolóhely miatt.

2024. január 19. 07:21

A BRFK Tevékenység-irányítási Központjába még január 10-én, hajnali 2 óra körül tettek bejelentést, hogy Pestlőrinc egyik utcáján ég egy gépkocsi. A katasztrófavédelem munkatársai az autót eloltották, ám az a percekig tartó lángolás során így is alaposan kiégett – számolt be a Budapesti Autósok.

Mivel felmerült a gyújtogatás gyanúja, a XVIII. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozni kezdett az ügyben. Meghallgatták a sértettet, aki elmondta, hogy az utóbbi hetekben a szomszédos kerületben többször is volt „afférja” egy másik vezetővel, aki méretesebb járművével azt a parkolóhelyet preferálta volna, ahová ő állt le – idézték a felgyújtott autó tulajdonosát.

A nyomozók rövid idő alatt bizonyítékot találtak arra, hogy 

a másik sofőr a gyújtogatás időpontjában a helyszín közelében járt, 

azonosítása után őt január 15-én XIX. kerületi lakásán fogták el. A 69 éves férfi beismerő vallomást tett, ő is a hosszabb ideje fennálló konfliktusra hivatkozott, azonban részletesebb magyarázatot azonban nem adott. A gyanúsítottal szemben rongálás bűntett elkövetése miatt indult eljárás, a kiégett kocsi birtokosa kártérítési igényt nyújtott be vele szemben – ismertette a lap.

Nyitókép illusztráció. Fotó: Pixabay

 

 

 

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Namond
2024. január 19. 12:24
Gyors munka. De a 69 éves kispesti férfi, hogy szerezte meg a 18. kerületi autó tulajdonos címét? KÖZTERÜLET FELÜGYELŐ VAGY RENDŐR VOLT A BŰNSEGÉDJE?
GrumpyGerald
2024. január 19. 08:31
Akárhogy nézem, nem látok a Budapest térképen "Pestlőrinc" elnevezésű helyet...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!