Kovács Gergely Rónai Egonnak: Amikor füvet termesztettem, jobban éltem, mint most (VIDEÓ)

2024. január 19. 08:59

A Magyar Kétfarkú Kutyapárt elnöke a műsorvezetőnek azt is kijelentte, úgy véli, „már nem számítanak viccpártnak”.

2024. január 19. 08:59

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) társelnöke, Kovács Gergely volt legutóbb az Index Konkrétan Rónai Egonnal című műsorának vendége.

Kovács a beszélgetés során kijelentette, már nem számítanak viccpártnak. Majd röviden és tömören megválaszolta, azt is, hogy mi a pártjuk célja azzal, hogy elindulnak az EP-választáson. 

„Le akarjuk győzni a DK-t” 

– jelentette ki mosolyogva a politikus.

S bár a jelenlegi közvélemény-kutatási adatok szerint az MKKP messze áll attól, hogy az ellenzék legerősebb pártja legyen, egy EP-mandátum még összejöhet nekik az elemzők szerint – tette hozzá az Index.

Meg akarják változtatni a Magyarországról kialakult negatív képet

Ennek kapcsán a társelnök megjegyezte, hogy amennyiben júniusban bejutnak az európai döntéshozatalba, azon szeretnének munkálkodni, hogy „megváltozzon az elmúlt években Orbán Viktor miatt kialakult negatív kép Magyarországról”.

A mandátumok kapcsán arra is kitértek, hogy nemcsak az EP ajtaja nyílhat meg rövidesen a Kutyapárt előtt. A Mi Hazánk által benyújtott, de a fideszes többség által megszavazott törvénymódosításnak köszönhetően esélyük van arra is, hogy 

hamarosan a Fővárosi Közgyűlésbe is delegáljanak politikust. 

Ezt is ajánljuk a témában

A fűtermesztés már a múlté

Arra a kérdésre pedig, hogy jobb lett-e az élete attól, hogy politikus lett, és elhagyta a civil pályáját, Kovács azt felelte:

Amikor füvet termesztettem, jobban éltem, mint most”.

Ennél a pontnál hozzáfűzte, hogy minderről azért mer már kamerák előtt beszélni, mert régen történt, és azóta „elévült”

A teljes beszélgetést alább tekinthetik meg:

Nyitókép: Képernyőfotó

Összesen 61 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
atti64
2024. február 03. 12:17
SZAR CSATORNA SZAR EMBEREKKEL!
elfújta az ellenszél
2024. január 19. 21:49
Humor nélkül nehéz is viccpártot fenntartani. A jó humor pedig nem igazán jellemző a beszűkült narkósokra. Elveszítik a többfajta értelmezési síkban való gondolkodás képességét, ami a jó viccek alapja szokott lenni.
Oeregfiu
2024. január 19. 19:06
Egy ilyen nevű 'pártot' bármelyik más országban (nyugat vagy kelet) egyetlen választó polgár sem választaná! Ezeknek csak a pénzszerzés van a szemük előtt. Elveket, célokat abszolút nem ismernek. Ne szavazzatok erre a bandára!!!
mpetya
2024. január 19. 15:20
Ilyen emberekre akarják jópáran rábízni a jövőjüket? Semmihez nem ért, és semmit se akar csinálni jó sok pénzért. Kényelmesebb, mint elmenni dolgozni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!