Rétvári: Minden idők legnagyobb mértékű orvosbéremelése valósult meg az elmúlt években

2024. január 11. 13:30

A szakdolgozók béremelésével folytatódik a fizetések növelése az egészségügyben.

2024. január 11. 13:30

Átlagosan két és félszeresére emelkedett az orvosok bére 2023-ra a koronavírus előtti időszakhoz képest a kormány átfogó béremelési programjának köszönhetően. Ezzel az elmúlt években minden idők legnagyobb mértékű orvosbéremelése valósult meg – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.

Mint rámutatott, 

a magyar orvosbérek a legmagasabbak az átlagbérekhez viszonyítva az OECD-országokban, 

a magyar orvosok a fizetésükből kétszer annyit tudnak fogyasztani hazájukban, mint egy szlovák vagy görög kollégájuk.

Rétvári a statisztikákat idézve elmondta, hogy a magyar orvosok keresete már 2021-ben az OECD-országok középmezőnyében helyezkedett el, jelentősen megelőzve a térség többi országát, de például Svédországot, Norvégiát, Olaszországot és Franciaországot is.

A különbségeket érzékeltetve elmondta: 

egy kezdő orvos alapbére 2010-ben még csak 129 500 forint volt, ez 2023-tól 687 837 forintra nőtt. 

Egy 41 éve dolgozó orvos alapbére 2010-ben még csak 262 345 forintot tett ki, 2023-ban pedig már 2 380 057 forintra ugrott.

Rétvári Bence kitért arra is, hogy 2024 márciusában a szakdolgozók béremelésével folytatódik a fizetések növelése az egészségügyben, átlagos alapbérük eléri majd az orvosi átlagbér 37 százalékát.

Nyitókép: műtét a Premier Med Egészségügyi-, Oktató- és Kutatóintézetben (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

 

Összesen 50 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zolotarjov
2024. január 11. 17:42
antal-jozsef-2 2024. január 11. 17:35 Kenyér ára!!!!! 2010: 130 ft 2024: 1500 ft A minőségeomlásról nem is beszélve! Válasz erre: Vagy inkább fele annyi vagy még kevesebb.. https://online.auchan.hu/shop/auchan-kedvenc-regi-falusi-kovaszos-kenyer-1-kg.p-194793
Zolotarjov
2024. január 11. 17:35
Eközben Franciaországban.. https://www.szabadeuropa.hu/amp/sulyosbodhatnak-a-problemak-a-francia-egeszsegugyben/32212420.html
Zolotarjov
2024. január 11. 17:30
Eközben Nagy-Britanniában.. https://www.economx.hu/magyar-gazdasag/varolista-egeszsegugy-nagy-britannia-nhs-david-cameron-theresa-may.764804.html/amp ,,Akármi is az ok, úgy tűnik, az ország rossz pénzügyi helyzete, az egészségügyi szolgálat túlterhelt személyzete és a téli sztrájkhullám keresztbe tesz a kabinet ígéretének, hogy felszámolják a hosszú várólistákat. A brit sajtóban már hetek óta keringenek történetek a kórházi baleseti osztályon történő négy óránál hosszabb várakozásokról. Beszámolók szerint idős betegeket is a kórházi folyosókon található kocsikra fektetnek emiatt.,,
törölt felhasználó
2024. január 11. 17:28
Egy kezdő orvos alapbére 2010-ben még csak 129 500 forint volt, ez 2023-tól 687 837 forintra nőtt. A minimálbér meg 2010-ben 73.500 Ft volt, míg 2024-ben már 267.000 Ft... Uraim, 14 év alatt így elinfláltátok a Forintot ... 🤡🤡🤡
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!