Jönnek az új szabályok a jogosítványokhoz, mutatjuk, mit változtatna az EU

2024. február 29. 13:33

Két éves próbajogsi, önbevallásos vezetői alkalmassági, digitális jogosítvány – mutatjuk, hogyan változtatna az Európai Parlament a vezetői engedélyek kapcsán.

2024. február 29. 13:33
vezetés, illusztráció

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén támogatta a jogosítványokra vonatkozó uniós szabályok frissítését, mely egyebek mellett a tagállamokra bízná annak eldöntését, kell-e orvosi vizsgálat a vezetői engedély kiállításakor vagy meghosszabbításakor, illetve legalább kétéves próbaidőt írna elő a kezdő járművezetők számára.

Ezekre a változásra számíthatnak a járművezetők

A tervezet szerint a jogosítvány megszerzéséhez szükséges vizsga részének kell lennie a hóban és csúszós körülmények közötti vezetésnek, a biztonságos telefonhasználatnak vezetés közben, a holtterek, a vezetéstámogató rendszerek használatának és a járművek ajtajainak biztonságos kinyitásának is.

Az EP-képviselők egyetértettek abban, hogy a vezetői engedélyeknek motorkerékpárok, és személygépkocsik esetében legalább 15 évig, teherautók és buszok esetében pedig öt évig kellene érvényesnek lenniük. Az EP-képviselők nem támogatták az idősek vezetői engedélyének érvényességi idejének csökkentését, hogy elkerüljék a hátrányos megkülönböztetést.

Változhatnak a jogosítványok megújításának feltételei is

Véleményük szerint a járművezetőknek a vezetői engedély kiállításakor és megújításakor maguknak kellene értékelniük a vezetésre való alkalmasságukat, és az uniós tagállamokra bíznák annak eldöntését, hogy az önértékelést elfogadják-e, vagy orvosi vizsgálatot is kell-e végezni. A vizsgálatnak a többi között a járművezetők látására és szív- és érrendszeri állapotára is kiterjedne.

A jogosítvány meghosszabbítása és az orvosi alkalmassági vizsgálat tíz évente lenne szükséges, 50 év felett 5 évente, 60 év felett 3 évente, és 70 év felett pedig 2 évente.

Kétéves próbaidőszak várhat a kezdő sofőrökre

A tapasztalatlan járművezetőknek legalább kétéves próbaidőszakot kellene teljesíteniük. Ez időszak alatt bizonyos korlátozások vonatkoznának rájuk, például szigorúbb alkoholszint vezetés közben, és szigorúbb büntetések kiszabása a nem biztonságos vezetésért. A hivatásos járművezetők hiányának enyhítése érdekében az EP-képviselők abban is megállapodtak, hogy a 18 évesek is kaphatnak engedélyt teherautó vagy legfeljebb 16 utast szállító autóbusz vezetésére, amennyiben rendelkeznek szakmai alkalmassági bizonyítvánnyal. Emellett a 17 éveseknek is jogosultak lennének személygépkocsi- vagy tehergépkocsi-vezetői engedélyt szerezni, ha tapasztalt járművezető kíséri őket.

Az EP-képviselők szorgalmazták azt is, hogy az EU vezessen be a mobiltelefonon elérhető, a fizikai jogosítvánnyal teljesen egyenértékű digitális vezetői engedélyt. Az uniós vezetői engedélyekre vonatkozó szabálytervezet ügyét a június 6. és 9. között esedékes európai parlamenti választások után megalakuló, új összetételű Európai Parlament viszi tovább – tájékoztattak.

(MTI/ Mandiner)

 

Nyitóképünk illusztráció. Fotó: freestocks-photos képe a Pixabay -en.

 

Összesen 45 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Muki46
2024. február 29. 19:24
"Az EP-képviselők nem támogatták az idősek vezetői engedélyének érvényességi idejének csökkentését, hogy elkerüljék a hátrányos megkülönböztetést." "A jogosítvány meghosszabbítása és az orvosi alkalmassági vizsgálat tíz évente lenne szükséges, 50 év felett 5 évente, 60 év felett 3 évente, és 70 év felett pedig 2 évente." Teljes mértékben ellentmond egymásnak a két mondat. Németországban egyébként egyszer levizsgázik az ember, és az örökké érvényes. Nem létezik a bolsevista baromkodás a meghosszabbítással. Miért tartják fönt nálunk ezt a bolsevista állatságot?
Box Hill
2024. február 29. 17:46
Ki az a marha, aki telefonál vezetés közben?
Akitlosz
2024. február 29. 16:57
Ha létezne még kabaré, akkor ebből a hírből nagyon jó kabarétréfát, bohózatot tudnának írni.
Akitlosz
2024. február 29. 16:54
Az mondjuk elképesztő ötlet, hogy az emberek saját magukon végezzenek orvosi alkalmassági vizsgálatot. Az egész egészségügy úgy általában semmi ilyesmit nem csinál. Nem vizsgálja rutinszerűen az emberek egészségügyi állapotát. Ha ilyen körülmények között még az alkalmassági vizsgálatokat is eltörlik ... A szívinfarktusoknak általában semmiféle ismert előzménye nincsen. Sem az ember maga, sem az egészségügy nem tud arról, hogy problémák vannak a szívvel, amelyek hamarosan infarktushoz fog vezetni. Akár autóvezetés közben. A javaslat akkor lenne elfogadható, ha amúgy az egész népességet szűré az egészségügy rendszeresen. De semmi ilyesmi nem történik. Ahhoz nagyon nagyon nagyon rosszul kell lenni, hogy az egészségügy foglalkozzon a beteg panaszaival, állapotával.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!