Vegyük komolyabban a választási vitát, ami az egyik legfontosabb demokratikus hagyományunk!
Aki az elmúlt években nem egy barlangban élt, az pontosan tudja, hogy az állami tévében csak akkor lesz vita, ha azt Orbán engedélyezi.
A liberális újságíróknak fel kellene fogniuk, hogy Magyarország jórészt rajtuk kívül létezik.
Nyitókép: Janos Kummer / Getty Images
„A magyar valóság teljesen más, mint amit folyamatos ajvékolással egyesek terjesztenek, persze mindeközben halvány fogalmuk sincs a vidékről. Nem járnak ott, nem ismerik, csak úgy gondolnak valamit, és előadják nagyképűen, mintha két méterről meg tudnának különböztetni egy kotlát a garabolytól (házi feladat: kinyomozni a megfejtést, de nyugi, a csanytelekiek máris értik).
Tartozom még annak bevallásával, hogy Csanytelek azért jutott az eszembe, mert szülőföldem határán fekszik, sokat jártam arra, még fociztam is ott, amikor a Szentesi Kinizsi kölyökcsapatát erősítettem. Csurgót pedig azért választottam, mert szépen alliterált Csanytelekre.
De írhattam volna Nyírmeggyest vagy Lentiszombathelyt, hiszen ismerem a hazámat, jártam és járok mindenütt, és nem idegenként, hanem barátként. Mert tudja a fene, mindenütt barátaim vannak, és nem menekülnek előlem az emberek, mint a 444.hu szemmel láthatóan budapesti jelmezt öltő, úgy beszélő, úgy kérdező, úgy viselkedő riporternője elől.
Aki konkrétan úgy festett ott, mint disznótor idején egy állatgyilkosság ellen agitáló zöldaktivista – elég hülyén. Nem is értem, miért kellett volna válaszolni a kérdéseire. Én is otthagytam volna bús egymagában, mint Szent Pál a 444.hu-t.
Szóval – magunk között szólva – Csanytelek az egész ország.”
***
Kapcsolódó vélemény
Egy szó mint száz, szégyenletes lebőgés a szombati fórum, semmiféle tömegdemonstrációról nincs szó.