Dehogy bont – mószerol

2024. május 16. 22:36

Ha szavaznom kellene, ki az Országgyűlés legirritálóbb politikusa, Tordaira voksolnék.

2024. május 16. 22:36
null
Pilhál György
Pilhál György
Magyar Nemzet

Nyitókép: Képernyőkép/Magyar Nemzet 

„Most, hogy a Fővárosi Törvényszék után minap a Kúria is megerősítette a Fővárosi Kormányhivatal döntését, miszerint a párbeszédes Tordai Bence jogellenesen építkezett Budapest egyik legdrágább részén, a II. kerületben, az ember azt gondolná, hogy a zsivány honatya már neki is kezdett a 150 millió forint értékű luxusvilla lebontásához. Netán elkeseredve kilépett az ingatlan emeleti ablakán.

Tordai Bencét azonban kemény fából faragták. Emberünk (akinek meggyőződése, hogy csupán politikai lejáratás áldozata) kesergés helyett harsány interjút adott a HírKlikknek, amelyben kendőzetlenül leleplezte a Fidesz népnyúzó politikáját. (Kifakadásában kimondatlanul is ott az ő koncepciózus meghurcoltatása.) A beszélgetésből megtudtuk, hogy a Fidesz elfáradt, kifogyott az ötletekből, amik eddig beváltak, immár nem működnek. »Ugyanazokat a sémákat ismétli újra és újra, a lejáratásoknak azonban egyre kisebb a hatásuk.« Vagyis a Fidesznek annyi, hiszen nem sikerült átfordítania a magyar társadalmat. Az emberek ugyanis az ostoba propaganda ellenére továbbra is hisznek a Nyugatban, az Európai Unióban és az észak-atlanti integrációban. Ő azt tapasztalja (gondolom, a zugluxusvillájából kitekintve), hogy Orbán Viktornak nem sikerült megtévesztenie az ellenzéki szavazókat a háborús riogatásaival. Tordainak egyébként szilárd meggyőződése (mintha az bárkit is érdekelne – P. Gy.), hogy Ukrajnába igenis kell fegyvert küldenünk, ha katonákat egyelőre nem is.

Ha szavaznom kellene, ki az Országgyűlés legirritálóbb politikusa, Tordaira voksolnék. (A női mezőny trófeáját is párbeszédes vinné, Tímea asszony.)”

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sexykitty-91
2024. június 01. 00:30
🍓 ️ ­É­r­­­t­­é­k­­­e­l­­d­ ­a­­­ ­­­s­­­z­­­e­x­­­i­­ ­­­p­­u­n­­c­­­i­­­m­­a­­­t­­­ 👉 𝐖­𝐖­­𝐖­­­.­𝐗­𝟏­­­𝟖­­.­­­𝐅­­𝐔­𝐍
thehun
2024. május 20. 06:17
Bence, hu de torkon fosnalak....., de addig akar a markodba is szarhatsz, aztan kendd anyadra es kerdezd meg, miert ilyen szar lenyt nevelt beloled beloled?! A csaladod, a gyerekeid buszkek rad???? Aztan mikor bontod mar le a kecot, te csira?!
bagoly-25
2024. május 18. 10:56
Tordai a jogellenes építkezés után miért nem megy Ukrajnába harcolni? Vannak ott lövészárkok és ha nehezen is de érkeznek a fegyverek. Szükség lenne ott Duma Bencére! Nagy szükség lenne rá!
Jack Reynor
2024. május 17. 21:48
Tordait megajándékoznám egy szippantósautó tartalmával naponta, villája bejárata elé öntve.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!