Juhász Péter azzal rémisztgeti a belvárosiakat, hogy a csapvíz minősége veszélyes az egészségükre

2024. május 16. 21:06

Juhász Péter a közveszéllyel fenyegetés határát súrolja azzal a valótlan állításával, hogy veszélyes az ivóvíz az ötödik kerületben. Ez Karácsony Gergelyék szerint sem igaz – húzta alá Szentgyörgyvölgyi Péter polgármester.

2024. május 16. 21:06

Nyitókép: Getty Images

Nyílt levelet tett közzé Facebook-bejegyzésében Juhász Péter, Budapest V. kerületének függetlenként induló polgármester-jelöltje, amelyben azt állítja, hogy egészségtelen a Belvárosban az ivóvíz sőt, kimondottan veszélyes a fiatalok egészségére. Állítása szerint a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) reprezentatív mérése alapján a Belváros „nagyon magas kockázatú” besorolást kapta, az egészségügyi határérték akár tízszeres átlépése is előfordulhat egyes házakban.

Szentgyörgyvölgyi Péter, az V. kerület fideszes polgármestere levélben reagált a jelölt állítására, amely a Mandinerhez is eljutott. Ebben határozottan visszautasítja Juhász Péter ivóvíz-minőséggel kapcsolatos állításait. Kiemelte: 

a Főváros Önkormányzata közszolgáltató cégeinek sorába tartozó Fővárosi Vízművek – aminek teljeskörű feladata a megfelelő minőségű vízszolgáltatás biztosítása Budapesten – megkeresésünkre azt a tájékoztatást adta, hogy a víz minőségét folyamatosan figyelemmel kísérik, éves szinten 11 ezer mérést végeznek, amelyek visszaigazolják, hogy Budapesten, így a kerületben is, az ivóvíz kiváló minőségű. 

Ugyanitt folyamatosan közzéteszik a kerületek részletes vízminőség vizsgálati eredményeit is, amelyek szerint az V. kerületi ivóvíz kiváló minőségű. Szentgyörgyvölgyi arra is felhívta Juhász figyelmét, hogy míg a Fővárosi Vízművek valós mérések alapján teszi közzé adatait, addig 

a Juhász Péter által hivatkozott NNGYK kockázati térképe a házak életkora alapján határoz meg kockázati szinteket és nem a házak valós műszaki állapota alapján, az tehát nem méréseken, azaz tényeken, hanem a házak életkora szerinti kockázatelemzésen alapszik.

Az V. kerületi polgármester megjegyezte: a vízhálózat megfelelő színvonalú üzemeltetése a Főváros Önkormányzatának feladata. Éppen ezért, ha kétség merül fel annak megfelelőségével kapcsolatban, akkor Juhász Péternek Karácsony Gergely főpolgármesterhez kell fordulnia.

Tisztelje meg a Belvárosban élőket azzal, hogy nem csapja be őket és nem hazugságokra alapozza a kampányát, felmutatható eredmények híján ne folyamodjon ilyen, még Önhöz is méltatlan kampányfogáshoz 

– szólította fel Szentgyörgyvölgyi Péter levelében Juhász Pétert. Hozzátette: A tisztességes kampánnyal, a felelős jelölti magatartással összeegyeztethetetlen a kerületi vízminőségről szóló valótlan állítás, amely a közveszéllyel fenyegetés határát súrolja, így büntetőjogi felelősséget vonhat maga után.

 

Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sexykitty-91
2024. június 01. 00:30
🍓 ️ ­­­É­­r­­t­é­­k­­­e­­l­­­d­­ ­­a­­ ­s­­z­­­e­x­i­­ ­­­p­u­­n­­­c­­i­m­­­a­t­­­ 👉 𝐖­𝐖­­𝐖­­­.­­­𝐗­𝟏­­­𝟖­­­.­𝐅­­­𝐔­­𝐍
states-2
2024. május 17. 10:45
Ez egy igazi kommunista futó bolond.
Hopszjuliska
2024. május 17. 08:33
Én nem értem miért nem lehet eljárásr indítani az ilyen hülyeségeket terjesztők ellen! A cáfolat nem reszi semmissé a téves állítást - ripikus "ellopott kabát" esete!
szilvarozsa
2024. május 17. 06:56
Meg kell szórni egy kis kendermaggal, Peti! Jobban fogod szeretni, hülyébb meg már úgysem lehetsz tőle!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!