Kinizsi vigadalma a nagyvázsonyi várban

2012. augusztus 15. 8:45
Pénteken kezdődik a nagyvázsonyi várban Kinizsi vigadalma. A várjátékokkal és egyéb szórakoztató, kulturális programokkal váró rendezvény a Végvárak fesztiválja a Bakonytól a Balatonig elnevezésű sorozat része.

Három napig tart a nagyvázsonyi várban Kinizsi vigadalma várjátékokkal és más szórakoztató programokkal. A pénteken kezdődő rendezvény a Végvárak fesztiválja a Bakonytól a Balatonig elnevezésű sorozat része, melyet a szigligeti, a várpalotai, a cseszneki, a nagyvázsonyi, valamint a csobánci várkapitány közösen hívott életre – mondta el Barabás Borbála, a nagyvázsonyi Kinizsi vár várkapitány asszonya. Hozzátette: a fesztivált, amelynek utolsó állomása a nagyvázsonyi vigadalom, a Nemzeti Kulturális Alap négymillió forinttal támogatta.

A Kinizsi vigadalma pénteken öt órakor várjátékkal kezdődik. Szombaton bemutatkozik a herendi porcelán manufaktúra, lesz sólyomröptetés, majd ismét várjáték. Vasárnap háromkor Titz Tibor zenés táncos műsora és táncháza veszi kezdetét a Kinizsi vár udvarán, este pedig nosztalgia várjáték kezdődik, ahol a Veszprémi Petőfi Színház színművészei, Modri Györgyi és Kőrösi Csaba a vendég. Este kilenckor fényfestéssel fejeződik be a program. Szombaton és vasárnap kézműves kirakodó, gabona bemutató, kézműves foglalkozások és várkvíz, íjászat, csillagdobás, lándzsázás is várja az érdeklődőket.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés