Csokoládénapok Veszprémben

2012. október 9. 12:48
Három napon át harminc kiállító vezeti be a látogatókat a csokoládékészítés rejtelmeibe, csokoládéval írhatnak és természetesen számos változatukat meg is kóstolhatják az első Csokoládénapokon Veszprémben október 20-22. között a Veszprém Arénában.

Porga Gyula, Veszprém polgármestere, a Csokoládénapok fővédnöke a sajtótájékoztatón elmondta: az arénát azzal a szándékkal építették, hogy olyan tér jöjjön létre, „ahol a nagy ünnepeinket meg tudjuk ülni, olyan rendezvénycsarnok, amire büszkék lehetnek a veszprémiek”. Megjegyezte: nem ez az első, a megyei napilap, a Napló kiadójával, a Pannon Lapok Társaságával (PLT) közösen megrendezett esemény. Ezek jól sikerültek, ezért bízik benne, hogy az együttműködésnek számos gyümölcse lesz még. A Csokoládénapok unikum, amely három napra megédesíti a veszprémiek életét – jelentette ki végül Porga Gyula. Barták Péter, a Napló főszerkesztője szerint a Csokoládénapok ötlete az olvasók megváltozott információs szokásaihoz igazodó rendezvény, ezzel a napilapok feladata is, amelyeknek a tájékoztatás mellett immár szolgáltató és szórakoztató szerepük is van.

Ennek szellemében adta ki a PLT az olvasók ötletei alapján készült szakácskönyv-sorozatot, receptgyűjteményt, mesekönyvet, vagy rendezték meg a nagyobb tömegeket megmozgató rendezvényeket, mint például tavalyi a Demjén-koncertet a Veszprém Arénában. Molnár Lajos Milán rendezvénymenedzser arról tájékoztatott, hogy a kiállítók olyan különlegességeket is hoznak Veszprémbe, mint a kecskesajtos, borsos, levendulás bonbon, vagy a házipálinkás drazsé. Veszprémbe érkezik Borbély Béla ismert csokoládékészítő, aki a nevéhez fűződő kedvelt csokoládékat mutatja be, a fiatalabb generáció képviselőjeként Szántó Tibor, valamint Tukacs Roland, aki csokoládéval társított pékárukat – például a helyszínen is készülő csokicseppes franciakenyeret – mutat be. Egymillió forint értékű csokit lehet a három nap alatt megkóstolni, a bevétel egy részét jótékonysági célokra fordítják – ismertette Molnár Lajos Milán.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés