Semmi, csak buzulás – Szeretők, utazók

2013. április 27. 9:50

Rajcsányi Gellért
Mandiner
Ezt is megéltük: Pedro Almodóvar, az elmúlt harminc év művészfilmeseinek egyik doyenje a zs-kategóriás, teszkó-gazdaságos, kilencvenkilenc forintos vígjátékok szintjére süllyedt.

Ezt is megéltük: Pedro Almodóvar, az elmúlt harminc év művészfilmeseinek egyik doyenje a zs-kategóriás, teszkó-gazdaságos, kilencvenkilenc forintos vígjátékok szintjére süllyedt. A Szeretők, utazók egy használható alapötlet elpocsékolt megvalósulása, ami méltatlan a régen még frissességgel polgárpukkasztó rendező életművéhez.

A történet röviden: egy felszálló, de műszaki hiba miatt kényszerleszállást tervező repülőgépen különc pilóták, utaskísérők és utasok zsúfolódnak össze. A segítségnyújtás mindig csak később érkezik, mintha csak Godot jelentkezésére várnának a fedélzeten. Az utazók addig is feltárják egymásnak az életüket - hogy aztán egymásba gabalyodjanak a szálak. És a végtagok.

Az egy helyben köröző repülőgép és annak furcsa utasai láttán könnyen megfejthető a nem túl bonyolult szimbolika. A köröző gép Spanyolország maga. A balsors tépte, Magyarországnál ma sok tekintetben jóval nagyobb válságtól szenvedő Spanyolország lenne ez a repülő, melynek utasai elhitték maguknak, hogy pár évtized alatt a világ legfejlettebb országai közé érkezve elérik a Kánaánt. Aztán a fejlődésről kiderült, hogy csak egy óriási buborék, ami kipukkadt, hogy aztán többszörös krízis örvénye húzza tovább lefelé az országot.

Csak a film után olvastam, hogy Almodóvar is explicite beszélt arról: tényleg Spanyolország metaforája a meghibásodott repülőgép. De ha a rendező idáig eljutott, igazán csinálhatott volna egy jó filmet, egy nagyívű társadalmi tablót is a válságba került spanyolokról, jellemző karaktereiket, azok dilemmáit, az örök mañana eljövetelében hívő nemzet tagjait karikírozva. Nem kell feltétlenül dráma, elég egy okos vígjáték, akár bosszantóan vicces polgárpukkasztással.

Mert természetesen nem az a baj, hogy Almodóvar megint akaratos, erős nőkről és/vagy meleg faszikról csinált filmet (milyen lenne egy Almodóvar-film e témák nélkül). Az a baj, hogy csak erről szól a film. Egymással évődő meleg utaskísérőkről, biszexuális vágyakkal küszködő pilótákról, kiöregedett, szado-mazo pornós prostikról, egymásra gerjedt nászutasokról meg nászutasokra gerjedő meleg utaskísérőkről, és így tovább, körbe-körbe. És nem valami szellemes, megértő, egészségesen vérbő humorral operálva, hanem a legalpáribb amerikai tucatvígjátékok stílusában. Testnedvekkel, fingós poénnal meg a többi, tipikusan a rendezői ötlettelenséget takaró olcsó megoldással. Még a szerencsétlen öreg János Károly királyt is ízléstelenül inszinuálja a magát nagyon bátornak gondoló rendező; pedig megnézném, hol tartana a spanyol progresszió, ha a király 1981-ben nem lép fel a francóista puccskísérlettel szemben.

Az meg már hab a tortán, hogy a melegek társadalmi helyzetét, konfliktusait hol drámában, hol komédiában az évtizedek során számtalanszor feldolgozó Almodóvar új filmjében a melegekről alkotott legbutább közhelyeket erősíti csak: a melegek csak melegségükről tudnak beszélni, nagyjából a Bajor Imi-féle Oli úr karakterének színvonalán.

Nagyon kevés volt ez a Volver, a Mindent anyámról és a Matador rendezőjétől.

Akkor már – hogy a poszt címére visszautaljunk – nézzük meg még egyszer a Torrentét, az legalább viccesen alpári és életszagúbb spanyol látlelet a Szeretők, utazókhoz képest.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés