Navigare necesse est

Felépítik az első balatoni gőzhajó, a Kisfaludy mását

2013. december 10. 17:47
Hivatalosan is bemutatták a Szegeden újjáépülő első balatoni gőzhajót, a Kisfaludyt – írja a SzegedMa.

A SzegedMa arról ír: 167 esztendővel az első balatoni gőzös, a Kisfaludy 1846-os vízre bocsátását követően megépül a Balaton első személyszállító hajójának korhű mása. Az új Kisfaludy mintegy 100 millió forintos beruházással, több mint 56 milliós európai uniós támogatással, a Balatoni Sétahajózási Kft., egy balatonalmádi családi vállalkozás jóvoltából épül meg Szegeden.

A portál arról is ír: az eredeti Kisfaludyról gyakorlatilag nem áll rendelkezésre eredeti terv, hiszen a második világháború során a Magyar Tudományos Akadémián őrzött dokumentáció jelentős része megsemmisült, így a hajó újjátervezésekor csak néhány korabeli feljegyzésre, leírásra és rajzra támaszkodhattak. Az új Kisfaludy az eredetinél valamivel kisebb, 26,2 m hosszú, 9,2 m széles, 76 tonna vízkiszorítású, ám valóban lapátkerekes meghajtású hajó lesz – ami világszerte is ritkaságnak számít. A Szegeden készülő hajótest szárazföldi úton kerül majd Siófokra, ahol beépítik a német Deutz cég tervezte hajtóműveket és összeszerelik a hajót. Az új Kisfaludyt a remények szerint 2014 nyarán szolgálatba állítják.

Összesen 8 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés