Robotok dolgoznak a Marson

2015. október 30. 11:57
Kevés égitest mozgatja meg annyira az emberi fantáziát, mint a Mars. A legmerészebb tervek szerint 2023 és 2035 között humán személyzet landol a hozzánk legközelebbi bolygón. A jelenlegi és a következő tíz-tizenöt esztendőben várható technológiák mellett minimális az esély rá.

A Mars One magánkezdeményezés 2023-ban küldene négy önkéntes űrhajóst a vörös bolygóra, a NASA terveiben a 2030-as évek eleje szerepel. A kitűzött dátumokhoz közeledve, az időpontok nyilvánvalóan a „szokásos” 10-15 esztendővel tolódnak majd, egyszer viszont tényleg megérkezhetünk a Marsra. Nagyon nem mindegy, hogy milyen Marsra, hosszú távon emberi életre alkalmatlan kietlen és viharos antarktiszi pusztaságban, vagy űrrobotok által gondosan előkészített terepen landol elsőként a boldog – szerencsétlen? – asztronauta.

Marsjárók kora

De milyen robotok dolgoznak majd a bolygó földszerűvé alakításán (terraformálásán), építenek lakóházakat és laboratóriumokat, alakítanak ki infrastruktúrát?

Az első marsjárókkal még a megboldogult szovjet időkben próbálkoztak, az 1971-es Mars 2 elhibázta a landolást, a Mars 3-mal pedig a sikeres bolygóra szállást követő 20. másodpercben megszakadt a kapcsolat. A babérokat bő negyedszázaddal később a (2003-ban) a Robotok Dicsőségcsarnokába is beszavazott amerikai Sojourner aratta le – 1997. július 4-én ért Marst, és a kommunikáció is kitartott szeptember 27-ig.

A dátum nem volt véletlen. 1996-ban meteoritok alapján megállapították, hogy a bolygó esetleg életre alkalmas terep, a NASA tudósai megkövesedett baktériumok nyomaira bukkantak. A felfedezés után nőtt meg a Mars iránti érdeklődés.

Azóta több terepjáró (Spirit, Opportunity, Curiosity) járta meg a bolygó felszínét. Csakhogy a terraformálás nem az ő feladatuk. Robotkarjaik kőzeteket és talajt tanulmányoznak, mintákat gyűjtenek, exobiológiai (földön kívüli biológiai) munkát végeznek. Segítenek eldönteni, hogy kialakult-e valaha is élet a bolygón, meghatározni a klímáját, geológiáját és előkészíteni a helyszínen végzendő emberi kutatásokat.

Eddig általában az utolsót definiálták a legködösebben.

Mesterséges intelligencia nélkül nem megy?

A jelenleg a Google csapatát, korábban a NASA Számítástudományi Osztályát erősítő Peter Norvig már az 1990-es évek végén a robotok autonómiájára, automatizált szoftvertervezésre és adatelemzésre, együttműködő rendszerekre, szimuláció-alapú döntéshozásra összpontosított, és fejlesztettek is egy távvezérelhető ágenst, ami kiindulópontot jelentett a sikeres marsjárókba épített automatizált tervezést végző szoftverhez.

A világűrben használt autonóm szoftverkomponenseket a változó kozmikus környezet miatt azonban felettébb nehéz ellenőrizni, irányítani. Ugyanakkor már csak a költségek miatt is rendkívül komplex, megbízható, az esetleges hibákat maguktól korrigáló rendszereknek kell lenniük. Különösen akkor, ha az emberi tevékenység minimalizálása vagy feladatok ember nélküli megvalósítása a rendeltetésük.

Az érdemi munkához olyan gépi intelligencia kellene, amely az automatizálás és az önállóság közti különbséget is szemlélteti: előbbinél részletes, előre meghatározott tervet kell végrehajtani, utóbbi szabadon hoz döntéseket a cél érdekében. Látórendszere az eléje táruló látvány adott pontjaira összpontosítva alkot képet környezetéről, nem próbál meg mindent feldolgozni, ami kamerája látóterébe kerül. Rengeteg adatot használ, agya mégsem túlterhelt, azaz navigáció és tudományos munka mellett más tevékenységeket is kivitelezhet.

Természetesen nem egyedül dolgozna, hanem csapatokban, rajintelligenciaszerűen rajokban tevékenykednének. Hiába megy tönkre az egyik, a többi attól még végrehajtja a feladatot.

Egyelőre távol vagyunk ettől a gépi értelemtől.

Kommunikációs problémák

Intelligens gépagy nélkül viszont a dolgos robotok folyamatos távvezérlése sem ment idáig, ami a Marson azt jelentené, hogy idővel mindig elveszítenék a kapcsolatot a bolygó körül keringő űrállomás személyzetével.

A finn VTT Technikai Kutatóközpont koordinálta UNISONO projekt legújabb fejlesztésével kicsit közelebb kerültünk a célhoz: a munka oroszlánrésze ugyan nem oldható meg vele, a bolygófelszínen dolgozó robotokkal viszont biztosítja a megszakítás nélküli kapcsolatot. Nem mesterséges intelligenciákkal, hanem gondosan felügyelt utasítás-végrehajtókkal.

Űrhajósok egyébként már most is gyakorolhatják a marsbéli feladatokat: a Nemzetközi Űrállomásról (ISS) irányíthatják a Földön serénykedő gépeket. Mivel az űrállomás bolygónk körül kering, „kicsiben” ugyanaz történik, mint a Marson (mínusz infrastruktúra stb. kiépítése) – az összeköttetés gyakran megszakad, akadozik az adat- és videotovábbítás, elveszítik a közvetlen kapcsolatot a robotokkal. Következményként lehet, hogy végleg lőttek a feladatnak, és talán a robotnak is.

A marsbéli kommunikáció tesztjéhez viszont az időproblémát is meg kellett oldani. Az ISS-ről sokkal kevesebb ideig tart kapcsolatba lépni földi robotokkal, mint a Mars körül keringő űrhajóról az ottaniakkal. A projekt azonban bemutatta, hogyan „szimulálható” a marsi kapcsolat: a rendelkezésre álló idő a földi reléállomások közötti kapcsolgatással hosszabbítható meg.

A technológia űrkutatás és távoli Mars-expedíciók mellett az anyabolygón, például a telekommunikációban vagy a játékiparban is hasznosítható.

A Szentpétervári Műszaki Egyetem és a Ford Motor kutatói például hasonló módszerrel dolgoznak ki megbízható adatkommunikációs rendszert összekapcsolt járművek számára.

A prózai valóság az, hogy egy ideig a Földön sokkal több hasznát vesszük az új kommunikációs és az összes mesterségesintelligencia-megoldásnak, mint a Marson.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés