Mekkorák a valóságban Kína szellemvárosai?

2015. november 5. 17:38
A kínai keresőóriás, a Baidu kísérletet tett a szellemváros fogalmának pontos meghatározására. Definíciójuk alapján ötven ilyen található az országban.

Legalább három évtizede döbbenetes tempóban növekednek a kínai városok. De hiába özönlik oda a vidéki lakosság, hiába túlnépesedettek, rengeteg lakóház áll üresen, egyre több a szellemváros. Senki nem érdeklődik az ottani épületekben kiadó lakások iránt.

A szellemvárosokat nehéz feltérképezni, megmondani, hogy egész pontosan hol találhatók. A szezon vége után sok turistakörnyék is közéjük tartozik.

A kínai keresőóriás, a Baidu elhatározta, hogy a lakosság felénél több 700 millió felhasználó adatai alapján tudományos vizsgálatot folytat a témában. 2014-ben és 2015-ben hat hónapig figyelték a felhasználói mozgásokat, amelyeket speciális algoritmus elemzett. Az algoritmus kiderítette, melyik felhasználó hol lakik.

Az eredményeket ismert lakónegyedek adataival hasonlították össze, majd kiszámolták e negyedek laksűrűségét. Arra a következtetésre jutottak, hogy a négyzetkilométerenként 5 ezer vagy kevesebb lakossal rendelkezők tekinthetők szellemvárosnak.

Ötven ilyet azonosítottak. Az adatok arra is rávilágítanak, hogyan viszonyulnak ezek a szellemvárosok a hely földrajzához, nagyobb urbánus mintákhoz, városok elrendezéséhez.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés