Nem változtatott az alapkamaton a szerb központi bank

2015. december 10. 13:14
Második hónapja nem csökkentette az alapkamatot a Szerbiai Nemzeti Bank, a csütörtöki ülésen 4,5 százalékon tartotta az irányadó rátát. A bank az idén már hétszer csökkentett már kamatot, leggyakrabban az alacsony inflációval indokolva döntését.

Második hónapja nem csökkentette az alapkamatot a Szerbiai Nemzeti Bank (NBS), a csütörtöki ülésen 4,5 százalékon tartotta az irányadó rátát.

Az NBS közleménye szerint a döntés meghozatalakor a testület figyelembe vette a nemzetközi piaci bizonytalanságokat, elsősorban azt, hogy egyelőre nem lehet tudni, a piaci szereplők hogyan reagálnak a hírre, miszerint az Egyesült Államokban a központi bank szerepét betöltő Fed kamatemelésre készül, és hogy ez milyen hatással lesz a feltörekvő piacok felé irányuló tőkeáramlásokra. 

Az NBS azt is közölte, hogy figyelembe vették a szezonális tényezőket is, azaz a téli időszakra vonatkozó energiaimportot és a költségvetési kiadások dinamikáját. 

A szerb központi bank az idén hétszer csökkentett már kamatot, az irányadó ráta a januári 8 százalékról 4,5 százalékra csökkent novemberben. Az NBS a leggyakrabban az alacsony inflációval indokolta döntését.

Novemberre vonatkozó inflációs adatokat még nem közölt a központi statisztikai hivatal, októberben viszont 1,4 százalékos volt az infláció Szerbiában, ami jelentősen elmarad a tervezettől. A szerb központi bank 4 százalékban határozta meg az inflációs célértéket, amelyet mindkét irányba másfél százalékpontos sávon belül értelmez.

A belgrádi parlament szerdán kezdte meg a jövő évi költségvetésről szóló törvény vitáját. A tervezet 121,8 milliárd dináros (315,5 milliárd forint) hiánnyal számol. A 2015-ös tervezett deficit 191,3 milliárd dinár (495,5 milliárd forint) volt.

A következő évi költségvetés tervének kialakításakor figyelembe vették, hogy 2016-ban a bruttó hazai termék várhatóan 1,75 százalékkal növekszik, míg az infláció eléri a 2,8 százalékot. 

A jegybank legközelebb január 12-én tart kamatdöntő ülést.

 

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés