Robotkomornyikot szeretne idén Mark Zuckerberg

2016. január 4. 9:51
Mesterséges intelligenciával működő „i-komornyik” létrehozását tűzte ki idei személyes céljául Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója.

A Marvel-filmhős, Vasember Jarvis nevű mesterséges intelligenciájához hasonló „i-komornyik” létrehozását tűzte ki idei személyes céljául Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója, hogy az új asszisztens segítségére legyen a háztartásban és munkájában.

A népszerű közösségi oldal vezetője évente áll elő új személyes tervekkel, a mesterséges intelligenciájú komornyik ötletét is egy Facebook-posztban osztotta meg követőivel. „Úgy képzeljétek el, mint Jarvist, a Vasemberből” – festette le közelebbről a tervet vasárnap a Marvel-film intelligens számítógépes rendszerére célozva. 

Mark Zuckerberg először tanulmányozni szeretné a már létező technológiákat, aztán elkezdené tanítani az asszisztenst, úgy, hogy felismerje gazdája hangját, majd megértse azt is, amit mond, és így képes legyen kezelni házában bizonyos dolgokat, mint például a világítást, a fűtést vagy éppenséggel a zenegép be- és kikapcsolását. Arra is szeretné megtanítani, hogy felismerje a becsengető látogatókat, és a barátait be is engedje. Emellett a munkájához is igénybe venné a képességeit. 

Zuckerberg az elmúlt években célként tűzte ki maga elé, hogy havonta elolvasson két könyvet, és azt is, hogy megtanuljon mandarin nyelven.

Összesen 6 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Szomorú. Mintha az IT szektor vezetői kifogytak volna az értelmes ötletekből. Kíváncsi volnék, Steve Jobsnak miféle ötletei volnának 2016-ra, ha élne.

Amennyiben ez igaz, akkor Zuckerberg most azt is bizonyította, hogy enyhén debil (autista?).

Emberi (rossz) minőségéről a cége alapításának őstörténetei tanúskodnak.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés