Az önvezető gépjárművek szabályozása már elkezdődött

2016. január 15. 9:27
Chris Ziegler
The Verge
Legalábbis az USA-ban már szabványosítják őket az autó és szoftvergyártókkal a tömeges megjelenésük előtt és 4 milliárd dollárt költenek majd erre.

Az USA-ban kicsit jobban figyelnek a jövőre, mert már megjelenése előtt foglalkoznak az önvezető járművekkel, vagyis mire az utakon tömegesen megjelennek már érvényes szabályok és törvények lesznek, melyek ezekre az autókra vonatkoznak. Sőt 4 milliárd dollárt is költenek majd a következő 10 évben arra, hogy tökéletes és balesetmentes legyen maga a technológia. Mindezt a Detroit Auto Show-n derült ki, Anthony Foxx (US Secretary of Transportation) fejtette ki az amerikai kormány törekvését, de már a CES 2016-on is lehetett látni az önvezető autó csak a gyártók, az itc ipar és a kormányzat összefogásával valósulhat meg, legalábbis a tengeren túl.

 
Létrehoztak így erre egy gréniumot is, amiben autógyártók és szoftverfejlesztő cégek is bekerültek, jelenleg a GM, a Ford, a Tesla, a Volvo, a Fiat Chrysler, a Delphi és a Google a tagjai. A cél az önvezető autó szabályozása és szabványosítása, de az úgynevezett „connected car”, vagyis az okosautók is idetartoznak. A célja egy amerikai nemzeti stratégia és irányelvek meghatározása hogyan is nézzen ki a jövő önvezető autója, milyen ismérveknek és szabványoknak feleljen meg (gyakorlatilag mindent le akarnak szabályozni). Nyilván ez a szabvány majd nemcsak Amerikában, hanem nemzetközileg is honosítva lesz előbb vagy utóbb. 
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 1 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés