Antikibernetika

2016. március 4. 13:53

Békés Márton
Kommentár
Korunk varázsszavai a hatékonyság, az optimalizáció és a funkcionálás. Minden hangtalanul működik, kiszámíthatóan üzemel, azonnal rendelkezésre áll. Az internet egyre inkább lefedi az életet.

Békés Márton

Antikibernetika

 
„Korszakunk a kommunikáció és az ellenőrzés kora.”
Norbert Wiener: Kibernetika (1947)
 
„A kibernetika nem olyan ártatlan, mint amilyennek első pillantásra tűnik.”
Hans Jonas: Cybernetics and Purpose (1966)
 
 
Korunk varázsszavai a hatékonyság, az optimalizáció és a funkcionálás. Minden hangtalanul működik, kiszámíthatóan üzemel, azonnal rendelkezésre áll. Szüntelenül kommunikálunk, üzeneteket küldünk és fogadunk, állandósult adatgenerálásunk egyéni és társas életünk mindennapi „megoldásainak” kulcsa. Az alkalmazások és a készülékek olyan környezetet formálnak körülöttünk, amely lehetőségeinket igényeinkhez szabja, és mágikus racionalitással tervezi meg kényelmes életünk folyton tágítható kereteit. Biztosak lehetünk benne, hogy évről évre újabb és jobb (megoldásokat kínáló) készülékek birtokába jutunk, méghozzá egyre olcsóbban. Megnyugtató, hogy a 3D nyomtatás és a 4G adatátvitel után is töretlenül folytatódik majd a fejlődés! Ez a radikálisan racionális–szekuláris világ észrevétlen áramlásokon keresztül megvalósuló, gondosan felügyelet alatt tartott működésével biztosítja a szolgáltatások zökkenőmentes igénybevételét. Boldogok lehetünk. 
 
Jellemző persze, hogy minderről csak egy többszörösen alárendelő és passzív szerkezetekben fogalmazó nyelven lehet beszélni, amely környezetünket nem leírja, hanem távolságtartóan úgy számol be róla, mintha egy szolgálatkész, ám ismeretlen erők által mozgatott rendszerről lenne szó. A technológia istenképe deista, ahol az ember volt az „első mozgató”, de immár nincs szükség további beavatkozására. Az alkalmazások és készülékek már nem is kifejezetten szolgáltatások vagy használati tárgyak, hanem absztrakciók absztrakciói. 
 
A funkcionalitás kizárólagossága és a hatékony működés lenyűgöző integrációja a technológia zavartalan autonómiáját jelzi. Az önmagukat fejlesztő alkalmazások, a személyre szabott frissítések, meg az egyre jobb és jobb biztonsági intézkedések (jelszavak, tűzfalak, vírusirtók, blokkolók) pozitívumai mellett a számítógépes univerzum mint szilícium-test negatív externáliái közé tartoznak az alkalmazkodó vírusok és férgek, makacs spamek, kamuprofilok s az olyan, már-már önálló élőlényt körvonalazó jelenségek, mint a proxy-szerverek, kattintó-robotok, Botnet-zombik és kívülről telepített kémprogramok. Az internetnek még betegségei is tökéletesek, hibái is lenyűgözően működőképesek, hiányai teljességek. 
 
Bár beszélnek, vagy inkább fantáziálnak poszt-internet korról, az internet mégis örökre velünk marad, mert mindenbe behatol és minden a részévé válik. Nem felejt, nem enyészik el, ráadásul szelektálás nélküli, kíméletlen emlékezet birtokában van. Az internet nem tud titkot tartani. Többrétegű felépítése révén a kisebb, hétköznapi részét alkotó felületi internet – amelyet mindannyian használunk – alatt terül el a deep web, az alatt pedig a dark web. Az internetnek, noha protokollját csak negyedszázada nyitották meg, kereskedelmi felhasználása pedig csupán húsz évre tekint vissza, már most is több archeológiai rétege van. A több ezer éves régészeti emlékek méteres hordalék- és romrétegeivel ellentétben is percenként halmozódik fel a múlt szemete. Egy plasztikus számítás szerint, ha az egy év alatt az interneten keletkező adatokat CD-re írnánk, a lemezek egymásra rakva a Holdig érnének. Az adatok exponenciális növekedése lehetőséget ad arra, ami az emberi történelemben eddig még nem volt, hogy mindennek nyoma marad. 
 
 
 
 
 
Az internet tartalmának jelentős részét – talán felét, de lehet, hogy kétharmadát – a trash- és mémkultúra, valamint az erőszak-reprezentáció és a pornó teszi ki. Ha technológiai eszközeink valóban meghosszabbított képességeink (Marshall McLuhan), akkor a számítógép kiszervezett agy, az internet pedig az emberiség külső memóriája. Ezen az alapon azonban lehangoló következtetésekre juthatunk az emberi lélek bugyrainak tartalmáról, amelyhez nem is kell a TOR kapuján átlépni. A parakibernetika tárgykörébe kell utalnunk az elektronikus zaklatást, a digitális szégyenfalakat, a legkülönfélébb szexuális parafíliák web-katalógusait, a számítógépes játékokhoz kapcsolódó szenvedélybetegséget és a digitális járványok, virtuális élősködők sorát, köztük az olyan furfangos vírusokat, amelyek tudtunk nélkül környezetét rögzítő kamerává változtatják számítógépünket. Végső soron technikáját, működési logikáját tekintve mi a különbség egy on-line társkereső és egy terrorista-toborzó honlap között? 
 
Ennek a fejlődésnek elodázhatatlan következménye, hogy az internet egyre inkább lefedi az életet. Minél gyakoribb a stream, minél pontosabb a Google Earth, minél több a „mérhető egyén” (quantified self), az optikai kábeleken zajló adatforgalom annál jobban „leköveti” életünket: mint egy körvonalra rajzolt egyre több csúcsú sokszög, amely folytonosan közelíti meg a kör vonalát. 
 
„Az internet azon kevés találmányok közé tartozik, amelyeket az ember úgy épített fel, hogy nem teljesen érti” – írja az anti-terrorista kormánytanácsadó és a Google vezérigazgatója közös könyvében (Jared Cohen–Eric Schmidt: The New Digital Age. 2013). Nemcsak az interneten keletkezett adatok mennyisége felmérhetetlen, de a világháló szerkezete sem feltérképezhető. Az internetnek azért nincs fenomenológiája, mert annyira illékony, hogy nem megragadható. Bár önálló jelenség, még sincs jelentése, csupán jelek sokasága. Miután az internet nem kézzelfogható – a szerverek valójában érinthetetlenek, a felhő-alapú tárolás már nevében is légnemű –, valójában nem létező infrastruktúra. Nem tér, hely vagy idő, hanem áramlás, hálózatok hálózata. Nem ablak, hanem tükör. Virtuális nem-hely (Marc Augé), digitális diszlokáció. Ahol mindenki Anonymus, ott senki se valaki.
 
Az internetet gyakran az emberi tudás digitális enciklopédiájának, bárhol és bármikor elérhető adatbázisának, folyton alakuló és bővülő tárházának nevezzük, afféle WikiLife-nak, amelyet együtt alkotunk meg. A net-misztikusok éppen ezért digitális kollektívumnak, az emberiség által közösen írt történetnek tartják, amely a virtuális valóságban (VR) nemcsak modernkori individualizmusunkat teszi meghaladhatóvá, de transzcendens dimenzióval is bír. Itt mindannyian a másik hiperlinkjei vagyunk. Azt minden további misztifikálás nélkül kijelenthetjük, hogy korunk digitális korszak, avagy az internet kora.  Mi sem jelzi ezt jobban, minthogy az újabb nemzedékek már on-line szocializálódnak, sőt elsődleges valóságuk nem a kézzelfogható és érezhető realitás, hanem a VR. De a valóság és a virtualitás között amúgy is porózus lett a határ. Semmi remény nincs arra, hogy az elmúlt évtizedek példátlanul gyors és széleskörű ezirányú fejlődése visszafordulna, megállna, vagy akárcsak lelassulna. Az internetet úgy és azért tervezték, hogy elpusztíthatatlan legyen, ami sikerült. 
 
A kibertér az ezredfordulóra kettős realitássá növekedett. Benne az emberi cselekvés, tudás, érzések s végül a test technológia általi átformálása, regulálása történik, amelynek egyik része a biotechnológia, mint egyfajta „kibernetikai eugenika” alattomos gyakorlata, a másik pedig az emberi tapasztalatok egészének technológiai apparátuson keresztüli bonyolítása, ami végső soron az emberi érzékelés eltűnéséhez vezet (Paul Virilio: Cybermonde, la politique du pire. 1996). A biológia és az infotechnológia határterületén zajlanak azok a fejlesztések (bioprocesszor, íriszfelismerő telefon, programozható DNS, szerves számítógép), amelyek gondoskodni fognak a test valóságának virtualizálásáról és feloldásáról. 
 
Az internet olyan infrastruktúra, amely példátlanul széles lehetőséget biztosít az emberi és a technológiai világ külön-külön és egyben való összekapcsolódására. Mint egyszerre hálózat, áramlási csatornák halmaza, kommunikációs közeg, valamint a szüntelen technológiai innováció alanya és egyben tárgya, korlátlan expanzió lehetőségét birtokolja. Az internet közelebbről nézve szuperstruktúra és rajta keresztül közvetített tartalom, távolabbról szemlélve pedig a hatékony működés optimalizálása, a funkciók Végső Integrációja. 
 
***
 
Az írás a Kommentár legfrissebb számában, azonos címen megjelent tanulmány jegyzetek nélküli, bevezető része. A folyóirat már megvásárolható. 

Összesen 6 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Nem kell a picsogás.
A jelszó: Programozz, vagy téged programoznak!

Ez a számítógépek előtt is így volt, csak más módszerekkel.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés