Cyborg patkányok

2016. március 8. 12:25

Zheijang Műszaki Egyetem
KurzweilAI.net
Számítógéppel felerősített patkányok közönséges patkányoknál és egy algoritmusnál is hamarabb kijutottak a labirintusból.

„A cyborg intelligencia az intelligenciaparadigma most kialakuló fajtája. Célja a gépi és a biológiai intelligencia idegi interfészekkel történő integrálása, a biológiai érzékelő- és a gépi számítási képességek összekombinálása, élőlények adottságainak növelése gépi intelligenciával.

Cyborg patkányokkal teszteltük, hogyan képesek problémákat, esetünkben a labirintusfeladatot megoldani. Összehasonlítottuk a számítógép, közönséges és komputer által támogatott patkányok (cyborg patkányok) teljesítményét.

14 különféle labirintusban kellett megtalálniuk a mindegyikben egyforma bejáratot és kijáratot. A teljesítményt lépésről lépésre mértük, a kivitelezésre fordított időt és más paramétereket, például a menekülési stratégiát is figyeltük. Az egy hétig gyakorló hat patkánnyal, az algoritmussal, valamint a patkányok cyborg változatával végzett kísérletekben az utóbbiak oldották meg legjobban a problémát.

A fejük felett vezeték nélküli, az aggyal összeköttetésben álló mikrostimulátort viselő cyborg patkányok több területen, például keresési és mentési műveleteknél is remekül alkalmazhatók.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 3 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés