Tényleg számítógép az emberi agy?

A gépembertől az elmék társadalmáig

2016. május 31. 8:55
Az ember-gép viszony az 1940-es évek, a kibernetika alapjait lerakó Norbert Wiener óta élénk filozófiai viták tárgya. Az emberi agy gépi megfeleltetése sokkal hosszabb múltra, az Ószövetségig vezethető vissza, az ókori görögöktől a reneszánszon keresztül a jelenig találtak ki rá tetszetős metaforákat. Az adott korok történelemformáló csúcstalálmányaihoz kapcsolódtak, majd még fontosabb találmányok nullázzák le őket.

Több mint kétezer év technológiatörténetéből kiindulva, George Zarkadakis MI-szakértő az emberi agy és intelligencia működését magyarázó több metaforát sorol fel. A metaforák az ember-gép kapcsolat mai négy értelmezéséből hárommal párhuzamba is állíthatók.

A legkorábbi a Bibliára vezethető vissza: az ember agyagból és sárból teremtetett, és egy intelligens isten az elmeműködéshez nélkülözhetetlen lélekkel, szellemmel töltötte meg. Áttételesen, de ebből a gondolatból eredeztethető a vitalizmus – a lét nem bonyolult biokémiai folyamatok, hanem az egyedi életerő (élan vital) következménye. Az emberi agy nem mechanikus „szerkezet”, hanem a misztikus életerő hajtja, tehát mesterséges intelligencia sem hozható létre. E nézetet vallották a XIX. századi vitalisták, ma részben Roger Penrose és John Searle képviseli.

A Krisztus előtti harmadik században feltalált hidraulika volt a következő metafora: az emberi szervezetben áramló különféle folyadékok működtetik testünket, szellemünket.

A rugókból és fogaskerekekből álló automaták 1500 körüli megjelenése jelentette a harmadik korszakot, a párhuzam Descartes-ot is elgondolkoztatta, Julien Offray de la Mettrie (1709-1751) francia mechanikus materialista filozófus pedig a beszédes Az ember-gép címen jelentette meg 1749-es kulcsművét. Thomas Hobbes (1588-1679) az agyban végbemenő apró mechanikus mozgásokból vezette le a gondolkodást.

Descartes és De La Mettrie két eltérő modern koncepció alapjait rakta le. A kartéziánus dualizmus a mechanikus fizikai test és a nem mechanikus spirituális test, a lélek ellentétén alapul. Az állatok is gépek, hiszen lélekkel csak a Homo sapiens rendelkezik – vallják az elmélet képviselői.

A De La Mettrie-ből, sőt a Krisztus előtti első században élt római költőből, Lucretiusból is eredeztethető elmélet lényege, hogy az ember nemcsak gépi részekből tevődik össze, hanem testtel, elmével együtt maga is gép.

Az elektromosságra vonatkozó, valamint a kémiai felfedezések újabb metaforákat eredményeztek, majd az orvos-fizikus Hermann von Helmholtz a 19. század közepén az első modern kommunikációs eszközhöz, az 1838-ban bemutatott a távíróhoz hasonlította az agyat.

Az idegrendszer működésére Neumann János vezette be az 1950-es években a digitális párhuzamot, lépésről lépésre mutatva ki a korabeli számítógépek és a humán elme közti hasonlóságokat. A kognitív tudományok egyik megalapozója, a pszichológus George Miller tovább lépett: az információelmélet, a számítástudomány és a nyelvészet fogalomtárával próbálta leírni a tudatot.

„Az agy egyfajta számítógép” – nyilatkozta több alkalommal Daniel Dennett, az egyik legjelentősebb kortárs filozófus.

A negyedik nézet mindhármon túlmutat. A gépi részecskék interakciója organikus egészet eredményez, amit Kevin Kelly, a Wired egykori főszerkesztője bionikus konvergenciaként írt le. Az idén elhunyt legendás MI-kutató Marvin Minsky az „elmék társadalmáról” beszélt, és az önmagukban tudatlan pirinyó részecskék intelligens rendszerré állnak össze. Max More transzhumanista gondolkodó szerint nem léteznénk gépi „összetevők” nélkül, viszont, ha csak a mechanikus, digitális részeket nézzük, nem értjük meg az emergens módon kialakuló egészet, a tudatosságot.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában