Bemutatkozott az Uber önvezető autója

2016. szeptember 15. 11:30
Hétfőn bemutatkozott az Uber önvezető autója. Egyelőre ül benne humán vezető, hogy szükség esetén átvegye a volán feletti uralmat.

Andrew J. Hawkins, a The Verge újságírója, néhány kiválasztott egyikeként hétfőn tesztelte az Uber egyik új önvezető autóját Pittsburghben. A volán mögött ülve gyönyörködött a felhőtlen kék égben, mindaddig, amíg egy Ford SUV hirtelen meg nem állt előtte. Agyában beindultak az automatizmusok, de mielőtt a fékre lépett volna, az autó magától lefékezett. A SUV vezetője intett, hogy előzze meg. Az önvezető autót telepakolták szenzorokkal és kamerákkal, hogy „lássa” környezetét, viszont algoritmusában semmi nem értelmezte az egyetemes „kerüljön meg” jelt. Embernek kellett átvenni az irányítást.

Mostantól két Uber-alkalmazott vesz részt minden egyes úton és figyeli a jármű paramétereit. Az egyik a volán mögött, a másik az anyósülésen, miközben laptopján megjelennek az autó szenzorai által gyűjtött adatok és képek. A végcél, hogy senki ne üljön a kliens által kért kocsiban. A cég számít a tesztalanyok visszajelzéseire, azok alapján finomít majd a programon, bővíti ki újabb képességekkel.

Hawkins szerint a teszt egyszerre volt izgalmas és földhözragadt. Meglepte, milyen ügyesen vezetett az autó, de az is, hogy sokszor és váratlanul kapcsolt ki autonóm módból. Elmondása szerint más újságírók egyáltalán nem tapasztaltak ilyesmit. Néhányszor égnek állt a haja: egyszer egy traktor-pótkocsi kanyarodott hirtelen eléje, aztán egy gyalogos okozott kellemetlen másodperceket. Előre nem jelezhető, mégis rutinhelyzetek, amelyekkel az ember naponta szembesül, az autó számítógépének viszont a pillanat törtrésze alatt kell döntést hoznia. Néha pont ilyenkor kapcsolt ki autonóm módból.

„Korai stádiumban vagyunk még. Önvezető Uberekben biztonsági vezető ül a sofőrülésen, mert sokszor, például rossz időben szükség van emberi beavatkozásra. Sőt, még e problémák korrigálása után is megoszlik a vezetés, a szolgáltatásokat mindketten, vezető és önvezető Uber nyújtják” – jelentette ki a cég.

Összesen 17 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés