A Tesla-baleset után: új irányelvek önvezető autókra

2016. szeptember 20. 15:38
Az Egyesült Államok kormányzati szervei irányelveket dolgoztak ki az önvezető autókra. Gyártók, államok, kormányzati intézmények egyaránt elégedettnek tűnnek.

A Fehér Ház közölte, hogy az autonóm járművekre vonatkozó, szeptember 20-án bejelentésre kerülő, hosszú hónapok munkája során kialakított irányelvekkel az amerikai szövetségi hivatalok példátlan lépéssel igyekeznek felügyelni az önvezető autókat működtető szoftvert. A szövetségi kormánynak ez az első kísérlete a feljövőben lévő, részben már az országutakon is működő technológia szabályozására. Hivatalos szervek dicsérték a technológiában rejlő életmentő potenciált, a kevesebb karambolt.

„Azt a részt szándékozunk szabályozni, amikor a szoftver működteti a járművet. Amikor ember irányítja, maradnak a hagyományos törvények” – nyilatkozta Anthony Foxx, közlekedési államtitkár.

A szabályozók elmondták, hogy mostani jogkörüket használva vizsgálják és vonják ki a forgalomból a biztonságra veszélyt jelentő automatizált járműveket.

Az irányelveket azért dolgozták ki, mert Michigan és más államok szabályozásmódosításokkal igyekeznek lehetővé tenni, hogy techcégek, például a Google teszteljék és végül működtessék vezető nélküli autonóm járműveiket.

Foxx megjegyezte, hogy az új keretek között, a jármű-működtetés „emberi” oldalával, például jogosítvány kiadásával, autók regisztrálásával stb. továbbra is az államok foglalkoznak. Szövetségi hivatalnokok szabályozási területekre hívják fel az államok figyelmét, hogy a járművek tesztelésében és működtetésében is egység legyen köztük. Az irányelvek a biztonságos tervezés, fejlesztés és tesztelés kereskedelmi forgalmazás és közúti használat előtti legjobb gyakorlatára hívják fel a figyelmet. A gyártóknak 15 alaposan kiértékelt pontban, az adatrögzítéstől és információ-megosztástól a cyberbiztonsági protokollokig definiálják a biztonságot.

A Nemzeti Autópálya Szállításbiztonsági Hivatala szintén fejlesztő-barátabb próbál lenni. A törvényhozó hatóság ezentúl hat hónapon és nem éveken belül válaszol meg mentességi kérvényeket, és igyekszik 60 napra csökkenteni a jelenlegi szabályozás autonóm járművekre alkalmazható értelmezésével kapcsolatos beadványok megválaszolását.

Jonathan Allen, az Autóinformáció Megosztás és Elemzőközpont ügyvezetője szerint az új szabályozás megerősítheti az iparági szereplők közötti cyberbiztonsági fenyegetésekkel kapcsolatos információ-megosztást.

Az autógyártók erős nyomást gyakoroltak a hatóságokra, hogy dolgozzanak ki az államok által követhető tesztelési és kivitelezési szabályokat, illetve kerüljék el a különféle állami szabályozásokból összehozható fércművek gyártását.

A Ford szerint az irányelvek segítenek a nemzeti keret autonóm járművek biztonságos üzembe helyezését biztosító alapjainak lerakásában. Egyes területeken várakozással tekintenek az államokkal való együttműködésre, amellyel kiegészítenék a nemzeti keretet.

A gyorsan változó technológia kulturális változást idéz elő, a szabályozók másként közelítik meg a felügyelet kérdését.

„Tipikusan azt mondanánk, hogy egy autónak valamilyen módon meg kell felelnie X szabványnak. De elismerjük, hogy különféle innovációkkal találkozunk, és mindegyik külön-külön, saját feltételei közti kiértékelését tervezzük” – jelentette ki Foxx, hangsúlyozva, hogy az államtitkárságnak lesz még hozzászólása az önvezető autók további szabályozásához.

Amennyiben szükséges, évente aktualizálják az irányelveket. Az aktualizáláshoz az ipari szereplők visszajelzéseit és a gyakorlati tapasztalatokat veszik figyelembe. A mostani anyagot júliusban tervezték kiadni, de a Tesla autonóm járműve által okozott halálos balesetet követő viták miatt kivártak vele.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés