Ősszámítógép az 1940-es évekből

2016. szeptember 26. 11:30
Rekonstruálják a világ egyik legrégebbi számítógépét, a brit EDSAC-t. Az őskomputer 2017-től ismét működni fog. A munkahelyszínre az eredeti fejlesztőket ismerő három veterán is ellátogatott.

1949-ben állt munkába a világ első tárolt programú számítógépe, az úttörő jelentőségű brit EDSAC (Electronic Delay Storage Automatic Calculator). A gépet Maurice Wilkes (1913-2010) és csapata a neumanni elveket követve hozta létre a Cambridge-i Egyetem Matematika (későbbi Komputer) Laboratóriumában. Az első programot 1949. május 6-án futtatták le rajta.

Az EDSAC a korabeli technológiának megfelelően óriási méretű volt: a két méter magas gép négy négyzetmétert foglalt el, 3 ezer elektroncsövet tartalmazott. A parancsok papírszalagról érkeztek, másodpercenként 650 utasítást tudott végrehajtani. 1500-szor gyorsabban számolt, mint az ember.

A gépet sok tudós, matematikus és mérnök használta, köztük Nobel-díjasok is: John Kendrew, Max Perutz, Andrew Huxley, Martin Ryle. A díjátadáskor mindegyikük megemlítette az EDSAC-t.

A történelmi darabot most rekonstruálják a brit Nemzeti Számítástechnikai Múzeumhoz (TNMOC) tartozó legendás Bletchley Parkban, és előreláthatólag jövőre lesz működőképes.

A munkálatokat megtekintették az egykori EDSAC még élő veteránjai, Joyce Wheeler, akkori csillagász-hallgató és Margaret Marrs operátor, valamint Liz Howe, az EDSAC 2 egyik operátora. Mindhárman ismerték az eredeti fejlesztőcsapat tagjait, és elégedetten nyilatkoztak a rekonstrukcióról.

Összesen 2 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Kicsit lekéstek a beszerzéssel...Valószínűleg egy elfekvő TPA esetleg R-10 lehetett, azokra kellett annyira vigyázni. Egyébként egy úgy kisebb táskanagyságú (nem analóg tekerős!) elektronikus számológép már úgy 80-tól hozzáférhető volt a tanszéken (használtam eleget) A PC-k (XT Olivetti, dupla floppys, hard drive nélkül) pedig német közvetítéssel ugyanennek az évtizednek a második felében jelentek meg nálunk. Akkoriban még létezett az un. COCOM lista.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés