Mesterséges intelligencia és gazdasági növekedés

2035-ben a világ

2016. október 26. 8:30
Az Accenture tanulmányt készített a mesterséges intelligencia következő két évtizedéről. Döbbenetes gazdasági potenciált látnak benne, miközben teljesen átalakítja a mindennapokat. Az anyag egyes részei ugyan túl szépek ahhoz, hogy igazak is legyenek, mindenesetre, ha minden menetrend szerint megy, figyelemre méltó fejlődés elébe nézünk. Lakonikusan azért hozzáfűznénk: szinte semmi nem szokott menetrend szerint menni.

A végeláthatatlan adatsorokból kiderül, hogy a termelés hagyományos szintjei, az anyagi befektetés és a munka nem számítanak többé a növekedés hajtóerőinek. Az adatok és számok azonban csak a történet egyik oldalát világítják meg, míg a másikon a termelékenység új mozgatórugója, a közeljövőt megrengető mesterséges intelligencia áll.

Intelligens automatizálás

Az Accenture stratégiai, menedzsment és IT-konzultációs cég az MI jövőjéről készített tanulmányt. A szerzők 12 fejlett ország kilátásait elemezve 2035-ig jelezték előre az MI fejlődését, gazdasági hatásait, és arra a következtetésre jutottak, hogy a sokszor igen képlékenyen definiált technológiacsaládba tartozó megoldások megduplázhatják az éves gazdasági növekedési ütemet, ami egyben a munka termelékenységét is jelentős mértékben javítja. A termelékenység mellett az MI magát a munkát is átalakítja: az innovatív megoldások lehetővé teszik az idő hatékonyabb kihasználását, hogy azzal foglalkozzunk, amikben a legjobbak vagyunk: új dolgok elképzelésével, feltalálásával, előállításával.

A tanulmány szerzői az MI vezérelte növekedés három csatornáját emelték ki.

A hagyományos módszerektől alapjaiban eltérő, komplex fizikai feladatok automatizálásában kulcsszerepet játszik a folyamatos tanulásra képes MI.

A meglévő munka és tőke eredményesebben hasznosítható, ha egyes feladatokat – egyre többet és magasabb szintűt – MI végez helyettünk, mi pedig a munka kreatív oldalára koncentrálhatunk.

Az MI egyik legkevésbé elemzett előnye, hogy komoly hajtóereje lehet az innováció gazdaságon belüli széleskörű elterjedésének.

„A kései 20. századi számítástechnika óta nem látott módon változtatja meg az üzleti világot. Az MI, a számítási felhő, kifinomult elemző és más technológiák együttes és már érzékelhető hatásaként döbbenetesen más lesz az emberi és a komputerek által végzett munka, szervezetek és fogyasztók interakciója. Kutatásunk bemutatja, hogy az MI beérésével párhuzamosan a gazdasági növekedés hajtóerejévé fejlődik, és hatékony gyógymód lehet az utóbbi évtizedekben stagnáló munkatermelékenységre, valamint a munkaerőhiányra” – nyilatkozta Paul Daugherty, az Accenture főmérnöke.

Az Egyesült Államok nyer a legtöbbet

Az Accenture és a Frontier Economics a világ gazdasági termelésének több mint 50 százalékát adó12 ország modelljét a jelen trendek előrevetítésén alapuló „konzervatív” (business as usual) forgatókönyvvé dolgozta át.

Az elsősorban a vizsgált országok technológiai innovációnak széles körben, tágabb gazdasági infrastruktúrában történő elterjesztési potenciálján alapuló végeredményből kiderül, hogy az MI az USA gazdaságára lesz a legáldásosabb hatással: az éves növekedés 2,6 százalékról 4,6-ra, bruttó hozzáadott értékre (GVA) lefordítva 8,3 trillió dollárra ugrik.

Az Egyesült Királyságban 814 milliárdról, és 2,5 százalékról 3,9-re történő növekedésről beszélhetünk. Japánban megháromszorozódhat, Finnországban, Svédországban, Hollandiában, Németországban és Ausztriában megduplázódhat a GVA éves növekedési rátája.

Az MI-ben rejlő potenciál kiaknázásához az Accenture négy fontos lépést ajánl.

Hogyan készüljünk fel?

A következő generáció felkészítése az emberi és gépi intelligencia egybeintegrálásával párhuzamosan megy végbe. Az integráció és az együttélés, együttműködés sikerének záloga a kétirányú tanulás, a jövőhöz szükséges ismeretek és képességek folyamatos újraértékelése.

A szabályozásnál és törvényalkotásnál szintén figyelembe kell venni az MI-t, széles körben alkalmazható és folyamatosan – akár maguktól – aktualizált, a technológiai változások üteme és a szabályozási oldal reakciója közti szakadékot fokozatosan csökkentő törvényekre lesz szükség.

Támogassuk az MI-re vonatkozó etikai szabályzat kidolgozását, amelynél és a kapcsolatos vitáknál maximálisan figyelembe kell venni az intelligens gépek fejlesztése és használata során tapasztalt legjobb eredményeket, konkrét szabványokat.

Az újraelosztás, átrendeződés hatásainak kezelésénél a döntéshozóknak ki kell emelniük az MI kézzelfogható előnyeit, érzékelt negatív oldalait, máskülönben képtelenség megakadályozni, hogy különféle társadalmi csoportokat a foglalkoztatottságban, jövedelemben teljesen aránytalanul érintsenek a változások.

Egy biztos: a fejlesztésekben és alkalmazásokban érintetteknek minden szinten tökéletesen fel kell készülniük, máskülönben képtelenek lesznek megfelelően kezelni a mindennapok részévé vált MI előnyeit és kihívásait.

A tanulmányt ugyanazon a napon adták ki, amikor az Amazon, a Facebook, a Google, az IBM és a Microsoft bejelentette, hogy együttműködnek a szakterületen, és minél nagyobb rétegekkel megismertetik a technológiát.

Összesen 10 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A bajok majd akkor kezdődnek, mikor emberi ésszel felfoghatatlanná válnak az MI-tó függő döntések.

"...az anyagi befektetés és a munka nem számítanak többé a növekedés hajtóerőinek."

És az emberek mit csinálnak majd? Kapnak kenyeret és cirkuszt, mint Rómában?

Az emberek többsége még a magasan iskolázott Nyugaton és Keleten sem lesz képes kreatív tudományos munkára. Jó, befektetni nem fognak, mert a mesterséges intelligencia haszonszedői elszívnak tőlük minden jövedelmet. De mit kezdenek a munkaképességükkel, ha a munkát a gépek végzik? Miből lesz jövedelmük, a MI áruinak és szolgáltatásainak igénybe vételére? Arról már nem is beszélve, hogy mi lesz a leállíthatatlanul szaporodó, MI által hasznavehetetlen embermilliárdokkal?

2035-öt még meg is kell érni!
Ahogy elnézem, addigra már lesz vagy kilenc milliárd éhező (ha addig ki nem irtják a népességet) és vagy fél millió szemétláda, akik emberek helyett robotokkal veszik majd körül magukat.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés