Megtette első útját a jövő repülő robottaxija

2016. november 24. 14:30
Túl van első próbarepülésén a jövő első teljesen autonóm robottaxija. Még távolról sem tökéletes, de ha korrigálják a hibákat, több területen alkalmazhatják a Légi Öszvérről Kormoránra átnevezett járművet.

Az Urban Aeronautics kilenc éve állt elő a repülő robottaxi ötletével, a pilóta és a személyzet épségének kockáztatása nélkül terveztek rajta csatatérről kimenteni személyeket. Akkoriban azt gondolták, hogy elvileg kivitelezhető, gyakorlatilag viszont még nem.

Most már a gyakorlatban is, a vezető nélküli Air Mule ugyanis januárban megtette nagyon rövid első repülését. Az Urban Aeronautics november elején bejelentette, hogy az Air Mule-t Kormoránra (Cormorant) nevezték át, és előre megtervezett teljesen autonóm kétperces repülésről is beszámolt.

Akadtak azért gondok: a repülésirányító rendszer túl korai landolásról döntött. Döntését a kezelőrendszer ellenőrizte. A döntéshozáshoz szükséges információkat szenzorok sokasága szolgáltatta. Ezeket az érzékelőket ugyan más vezető nélküli légi járművek is használják, a Kormoránt egyedi tervezése különbözteti meg tőlük: a rotorok a robottaxi belsejében találhatók.

Egyelőre bőven akad javítani- és tökéletesíteni való, de ha sikerül, városokban veszély nélkül repdeső robot lesz a végeredmény.
 

Összesen 1 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés