A gépek egyre ravaszabbak
– Az MI-kutatás világában történt-e valami drasztikus ugrás, ami kiválthatta a jelenlegi felfokozott érdeklődést a téma iránt, vagy ez csak a periodikusan változó divathullámok felívelő szakasza?
– Néhány éve paradigmaváltás ment végbe a területen. A klasszikus, általános MI, amely emberként gondolkodó gépet akart létrehozni, parkolópályára került, gyakorlatilag megbukott, miközben a részterületekre kihegyezett intelligens rendszerek fejlesztése hatalmas sikereket ért el. Nem csoda, hogy a legnagyobb technológiai cégek egymás után vásárolnak be az MI-fejlesztő cégekből. Itt mindig felmerül az a kérdés, hogy összességében jó-e nekünk a mesterséges intelligencia térnyerése. Az ember irracionalitásából fakadóan rosszul bánik a bolygóval, beleértve minden lakóját, folyamatát, jelenségét. Ezzel szemben a számítógép mindig racionálisan viselkedik, és hosszú távon egyértelműen a racionalitás jobb mindannyiunknak. Ezért a távolabbi jövőben elképzelhető, hogy bizonyos kérdésekben át kellene adni az irányítást a gépek számára. De ha ez megvalósul, vélhetően az ember és a gép szimbiózisa jön létre, nem pedig a komputerek egyeduralma.
– És a robotok elterjedésével kialakuló munkanélküliség miatt sem kell aggódnunk?
– Ebben a kérdésben nemrégiben gyökeresen megváltozott a felfogásom. Korábban úgy vélekedtem, hogy minél kisebb állami beavatkozásra van szükség a gazdasági életben, és mindenki találja meg egyedül a boldogulás módját. De az automatizálás jelenlegi trendjei olyan alapvetően fogják átalakítani az ipari termelés jellegét, hogy előbb-utóbb kikerülhetetlenné válik az alapjövedelem bevezetése. Tömegek kerülnek ugyanis hamarosan utcára, és ezekről az emberekről gondoskodni kell. Persze folyamatosan teremtődnek is új munkakörök. De legyünk őszinték, a nagy technológiaváltások hatásaként mindig sokkal több munkahely tűnik el, mint amennyi létrejön. És mindig azoknak a munkahelye szűnik meg, akik amúgy is nehezebben találnak munkát. Ha robotizálódik a társadalom, a vállalatok profitja sokszorosára növekedhet. A munkavállalók jövedelme viszont lecsökken. Emiatt újra kell gondolni a javak igazságos elosztását.
Összesen 11 komment
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászólás szerkesztése
"... a számítógép mindig racionálisan viselkedik..."
Hát igen. A racionalitás olykor kegyetlen. Mert a spártai Taigetosz a maga módján racionális volt, hiszen megóvta a társadalmat olyan későbbi kiadásoktól, mint a fogyatékkal élők eltartása, támogatása.
Van úgy, hogy maga a természet racionalitása is kegyetlen. Mondjuk ha a populáció túlszaporodik, akkor járványokkal, éhínséggel, szárazsággal, satöbbi "oldja meg" a problémát.
Racionális lehet a mesterséges születésszabályozás is, mondjuk bizonyos csoportok sterilizálásával.
Ez mind racionális. és lehet, hogy "hosszú távon egyértelműen a racionalitás jobb mindannyiunknak."
De valahogy még sincs kedvem egy ilyen "szép új világhoz."
Bejelentkezés