Zuckerberg nem akar amerikai elnök lenni

2017. január 26. 8:32

Jacob Kastrenakes
The Verge
A Facebook-főnök cáfolta, hogy az amerikai elnöki posztra készül. De talán csak most nincsenek politikai ambíciói, aztán meggondolja magát.

„Heteken keresztül hangzottak spekulációk Mark Zuckerberg esetleges politikai szerepvállalásáról, sőt arról is, hogy akár az elnöki címért folyó következő megmérettetésbe is beszáll. Január 24-én a BuzzFeed Newsnak egyszerű nemmel mindent cáfolt. Helyette a facebookos közösségépítésre és a Chan Zuckerberg Kezdeményezésre fókuszál.

Politikai terveiről egy bírósági eljárás aktái alapján szőttek történeteket, ugyanis arról érdeklődött, hogy a Facebook feletti kontroll összeegyeztethető-e közhivatallal? Azóta minden lépését ezen a szűrőn keresztül nézik, és persze meg is találják bennük, amit akarnak. Például év végéig minden államot meg akar látogatni, útjai során helyi vezetőkkel, mint a Dallasi Rendőrség főnökeivel találkozik. Saját fotós is megy vele.

Elképzelhető, hogy közhivatal vezetése nélkül is fontosabb akar lenni politikailag. A múltban – kevés sikerrel – próbálkozott már a bevándorlási politika megváltoztatásával. A Chan Zuckerberg Kezdeményezéssel pedig tovább foglalkozhat számára fontos jövőbeli kérdésekkel.

Persze az is elképzelhető, hogy a nem csak a mostani tervekre vonatkozik, aztán hirtelen meggondolja magát. Hillary Clinton is ezt tette.

Vagy így vagy úgy, de Zuckerbergnek vannak politikai tervei. Kérdés, hogy mekkorák.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 5 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés