Fanfáros visszatérést tervez a Nokia

2016-05-19 15:03:00
Kicsit másként, de újra itt a Nokia? A cég akkor sem bukik sokat, ha nem jön be.

„Stílusosan tér vissza a szeretett márka. Talán.

A Nokia bejelentette, hogy engedélyt ad egy korábbi Nokia-vezetők által alapított új finn cégnek a márkanév használatára. A cég, a Global HMD a Nokia márkával akarja eladni Android-alapú telefonjait és tabletjeit.

Eközben a Nokia mobiltelefon ágát 2014-ben felvásárló Microsoft a Foxconn gyártóóriás FIH leányvállalatának árusítja butatelefonos részlegét, amelyek szintén a Nokia márkanevet viselik majd, és az HMD fogja értékesíteni, piacra vinni az FIH számára. (Értjük?)

A Nokia ugyan nem maga fogja készíteni a telefonokat, az HMD-üzlet mégis a név nagy visszatérése lesz. A Microsofttal kötött 7 milliárdos üzlet után a finn cég mindenestől kiszállt a telefon businessből. Felesleges elmondani, hogy Microsoft a felvásárlással nem került a mobilgyártók felső harmadába. A techóriás visszavonultatta a Nokia márkanevet, és végül masszív veszteségként írta le az egészet.

A telefonos üzletág eladása óta, az Alcatel-Lucent idei 16,6 milliárd dolláros felvásárlásával, a Nokia főként a gyümölcsöző telekommunikációs infrastruktúra-piacra összpontosított. De az elektronikát sem adta fel teljesen. A Nokia Technologies részleg androidos tabletet készít a kínai piacra. Múlt hónapban pedig felvásárolta a Withings francia kütyügyártót, amivel egyértelműen jelezte ambícióját: visszatérni a fogyasztói elektronikába.

Eközben úgy tűnik, kifizetődő a telekommunikációra összpontosítani. Csakhogy a márka egy időre eltűnt a nyilvánosság elől. A HMD-üzlet változtathat rajta. Ha mégsem, az sem kerül sokba a Nokiának, pláne, ha az Alcatel-Lucent felvásárlással hasonlítjuk össze.”