Miért képtelenség a globális kultúra?

Miért gyakorolhatott Európa ekkora hatást a világtörténelemre? Legendás történészek, mint Jared Diamond vagy Ian Morris állítják, hogy a kedvező földrajzi fekvés és a nagy mennyiségben rendelkezésre álló természeti erőforrások tették Európát a történelem urává. Joseph Henrich, a Harvard Egyetem emberi evolúciót kutató tanszékének vezetője szerint valami egészen más a kulcs. Henrich azzal foglalkozik, hogyan határozza meg a nemzedékeken átívelő tanulás a közösségek sorsát. Szerinte az európai kultúra sikerének alapja, hogy érdemben eltér a többitől. A bolygó különböző szegleteiben az emberi faj más és más evolúciós ösvényt választott magának – nagyon is mások vagyunk.

Henrich állítja: a földrajz főszerepét hirdető „realisták” elfeledkeznek a kultúra s azon belül egy különösen fontos intézmény meghatározó szerepéről a modernitás alappillérei, köztük a teljesítményelv, a választott kormány vagy éppen az innováció szerepének felértékelődésében. E titokzatos ágens az egyház. Szerzőnk meggyőződése szerint a civilizációtörténet kulcsmomentuma, hogy a kereszténység legkésőbb a középkortól, valamikor i. sz. 1000 és 1500 között ellenségessé vált a családon belüli házasság intézményével szemben. „A nyugati kereszténység fennállásának minden ezt követő évszázadában 60 százalékkal csökkent a családon belüli frigyek aránya.” Ez és nem más tette lehetővé a kisebb közösségeken átívelő kapcsolatok megsokszorozását, a befelé forduló törzsi működésmód, a klánok világának meghaladását. Ez a nyitás lett a monostorok, az egyetemek, a céhek, a bíróságok, a kávéházak és a sajtó – általánosságban a vállalkozás, az embercsoportok közötti bizalom és mobilitás – alapja.