Észt miniszterelnök: Ha Ukrajna elesik, veszélybe kerül egész Európa!
Kaja Kallas szerint Észtországnak esze ágában sincs katonákat küldeni Ukrajnába, de jobb, ha erről Vlagyimir Putyin nem tud biztosat.
Íme Magyarország első számú szabadegyetemének és fesztiváljának mérlege: 250 előadó, 120-nál is több szakmai program, mintegy 50 zenei esemény és 100 kiállító. Beszámolónk az MCC Fesztről.
„Gyorsan Magyarország első számú szabadegyeteme és a tehetség megünnepléséről szóló fesztiválja lett az MCC Feszt, amire különösen büszkék vagyunk” – nyilatkozta múlt heti lapszámunkban Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója, az MCC kuratóriumi elnöke. Az azóta lezajló esemény még inkább igazolta e mondatokat. 250 előadó, 120-nál is több szakmai program, mintegy 50 zenei esemény és 100 kiállító az Edu sétányon. Az MCC Feszten idén 47 ezer látogató volt – összegeztek a július 27. és 29. között harmadik alkalommal megtartott rendezvény szervezői.
Idén a korábbiaknál is több vita volt az MCC Feszten”
Az esték a koncertekről és a buliról szóltak, ám napközben a közéleti előadások, beszélgetések és viták vitték a prímet – ezekről online felületünkön részletesen beszámoltunk, így most a teljesség igénye nélkül következik néhány fontosabb momentum.