Utazzon a Hold körül!

2011. február 03. 15:15

Hamarosan körülrepülhetik az űrturisták a Holdat az orosz Szojuz űrhajókon. Alekszej Krasznov, a Roszkoszmosz állami űrkutatási ügynökség humán űrhajózással foglalkozó illetékese szerint ez műszakilag lehetséges.

2011. február 03. 15:15

Az űrturizmussal foglalkozó amerikai Space Adventures bejelentette: körülrepülhetik az űrturisták a Holdat az orosz Szojuz űrhajókon. A cég már talált is egy érdeklődőt, aki kész 150 millió dollárt fizetni a menetjegyért.

Alekszej Krasznov, a Roszkoszmosz állami űrkutatási ügynökség humán űrhajózással foglalkozó illetékese szerint a Szojuzokkal valóban megkerülhető a Hold. Az utazáshoz némileg módosítani kell majd az űrhajókat, amelyeknek a pályájukon többször össze kell majd kapcsolódniuk vontatóegységekkel ahhoz, hogy három emberrel eljussanak a Holdig és vissza.

Az űrturizmusra is felhasználható Szojuzt a Roszkoszmosz illetékese szerint valamikor 2013 végén, 2014 elején építik meg. Ezen egy űrhajós lesz majd a parancsnok, és két űrturista utazhat vele. Eddig hét civil járt az űrállomáson a Szojuz űrhajókkal, és nem hivatalos információk szerint az első 20, az utóbbiak 35 millió dollárt fizettek. A magyar származású Charles Simonyi volt eddig az egyetlen, aki kétszer járt az űrállomáson.

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!