Életveszélyessé vált a nagymányoki katolikus templom

2012. június 05. 16:59

Életveszélyessé vált a nagymányoki római katolikus templom épülete, a műemlék környékét kedden az önkormányzat lezárta – közölte a város polgármestere az MTI-vel.

2012. június 05. 16:59

Karl Béla (független) elmondta: az önkormányzatot a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) kötelezte a templom környezetének elkerítésére 15 méteres távolságban; az épület mellett közút és iskola is van.

A több mint kétszáz éves templomban ez év januárjában istentisztelet közben hullott le egy tégla nagyságú vakolatdarab. A vakolatomlás után statikai vizsgálatokat kezdtek az épületen.

A polgármester hozzátette: a legutóbbi mérések azt mutatták, hogy az épület süllyedése felgyorsult, két hét alatt két millimétert süllyedt és fordult az épület. A talajmechanikai vizsgálatok szerint a teherhordó réteg 15-18 méterre van az alapoktól.

Karl Béla közlése szerint a templom statikai és talajmechanikai megerősítése, valamint az épület külső homlokzatának helyreállítása 120 millió forintba kerülne, amire pályázatot nyújtottak be európai uniós forrásokra, a pályázat elbírálása napokon belül várható.

Szigetvári Krisztián, a KÖH Tolna megyei műemlékvédelmi felügyelője az MTI-nek arról számolt be, hogy a hivatal kötelezte az egyházközséget, hogy a három éve műemléki védelem alá helyezett templom tornyának pántolásával akadályozzák meg az omlásveszélyt.

Az 1783-ban épült, Szent Mihály tiszteletére szentelt, barokk stílusú templomban vasárnaptól nem tartanak istentiszteletet.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!