Elkezdődött a bátaszéki templom helyreállítása

2013. január 09. 08:02

Elkezdődött a helyreállítás első üteme a bátaszéki római katolikus templomban, amelyet tavaly decemberben zártak le, mert megbillent a toronysisak.

2013. január 09. 08:02

Az ország egyik legmagasabb, nyolcvan méter magas templomát azért nyilvánították veszélyessé, mert a torony közel negyvenméteres felső, fa szerkezetű részének gerendái elkorhadtak – mondta az MTI-nek Szász Gábor, a pécsi egyházmegye építésze. Az épületben a rezgések elkerülése miatt nem is harangoznak, és a környező járdákat is lezárták.Az 1898 és 1902 között épült, neogótikus stílusú műemléktemplom helyreállításának első ütemében a közvetlen veszélyt hárítják el; a január végéig befejeződő munka során a toronysisak fafödémeit belülről acélszerkezetűre cserélik – tette hozzá az építész. A második ütemben újabb statikai vizsgálatot végeznek, amely után kiderül, hogy a korhadt gerendák cseréjével megoldható a helyreállítás vagy – rosszabb esetben – le kell bontani a tornyot.

A januárban zajló munkák 25 millió forintos költségét a pécsi egyházmegye állja, és Bátaszéken gyűjtés is indult a templom helyreállításáért – mondta Szász Gábor, hozzátéve, hogy a teljes rekonstrukció újabb, több tízmillió forintos költségekkel jár majd. A szakember beszámolt arról, hogy tavasszal várhatóan két Tolna megyei templom helyreállítása is elkezdődik. A tavaly júniusban veszélyessé nyilvánított nagymányoki római katolikus templom megsüllyedt épületét stabilizálják, a szintén megsüllyedt bonyhádi katolikus templom alatt a talajt erősítik meg cementtej befecskendezésével, és a tornyot is rögzítik. Mindkét 18. századi, barokk stílusú épület műemléki védettséget élvez. Szász Gábor elmondta: az egyházmegye területén több mint tíz templom van lezárva az épületek veszélyes állapota miatt. Tolna és Baranya megyében 2012. második félévében hetven település pályázott a Leader-program keretében templomok megújítására.

(Fénykép: http://www.fotohaz.hu/fotoarena/showphoto.php?photo=110120)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!