Pécsen 400 milliót költenek egyházi épületek felújítására

2013. február 14. 08:50

Egyházi és a valláshoz köthető épületek újulnak meg és létesülnek Pécsen, a másfél évig tartó beruházásokra összesen 400 millió forintot költenek.

2013. február 14. 08:50

Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármestere a témában tartott szerdai sajtótájékoztatón elmondta: az Értékes Pécs elnevezésű program döntő részben európai uniós támogatásból valósul meg, s egyaránt szolgálja a hitéletet, valamint a turizmus erősítését. Hoppál Péter pécsi fideszes országgyűlési képviselő közlése szerint a beruházások a zsinagógát, a Cella Septichórát, a középkori egyetemet, két református ingatlant érintenek, s magukban foglalják egy szerb ortodox imaház létrehozását is.

Kifejtette, hogy az 1869-ben emelt és 1958 óta műemléki védettséget élvező zsinagógában megszüntetik a tető beázását, helyreállítják az orgonát, kijavítják a vakolat hibáit, lefestik a falakat, felújítják a padozatot, valamint a Pécsi Zsidó Hitközség történetét bemutató kiállítást rendeznek be. Hozzátette: az ókeresztény emlékhelyek átfogó bemutatását biztosító Cella Septichora Látogató Központot új technikai eszközökkel látják el, és finanszírozzák a tavasszal a nagyközönség előtt megnyíló első magyarországi középkori egyetem épületébe tervezett kiállítás létrehozását is.

A program részeként látogatóközpont létesül a belvárosi református templom mellett, orgona épül a kertvárosi református templomban és befejeződik az épület belső terének fakazettás díszítése. A szerb ortodox imaház építése lehetővé teszi, hogy az egykor Szentendrére szállított baranyai szerb ortodox ikonosztázokat Pécsre visszavigyék és bemutassák. Hoppál Péter megjegyezte, hogy a program terveit már öt évvel ezelőtt elkészítették az abban érintett egyházak, a megvalósításra azonban csak most nyílt lehetőség.

Schönberger András pécsi főrabbi és Goldmann Tamás, a Pécsi Zsidó Hitközség elnöke örömének adott hangot a zsinagógát érintő felújítás miatt. Jelezték, a hitközség történetét bemutató tárlat a közösség régi vágya volt, egyben reményüket fejezték ki, hogy a megújuló, s azután már folyamatosan nyitva tartó épület hozzájárul a baranyai megyeszékhely turisztikai vonzerejének növeléséhez.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!