Hogyan lehetünk jó sáfárok?

2013. december 15. 13:56

De mégis hogyan lehetünk jó sáfárok? Erre azt a választ adhatjuk, ha erényesen viselkedünk! Azaz helyes cél érdekében hatékony eszközöket működtetünk.

2013. december 15. 13:56
Homolya Dániel

„Tóthfalusi István Vademecum: Szokatlan szavak szótára szerint a sáfár szó intézőt, tiszttartót, jószágkormányzót jelent. Aki sáfárkodik, gazdálkodik a rá bízott javakkal. A szó német eredetű (schaffen, Schaffer), angol megfelelője a „steward”. (Érdemes megemlíteni, hogy németül a schaffen azt is jelenti hogy alkotni, teremteni. Aki jól sáfárkodik, Isten társalkotója.)Ferenc pápa is friss, Evangelii gaudium című apostoli buzdításában is említi azt, hogy nekünk nemcsak a teremtés gyümölcseinek haszonélvezőinek, hanem intézőinek, sáfárainak kell lennünk.  XVI. Benedek pápa pedig a Caritas in veritate című enciklikában azt írja, hogy: „Megengedett az ember számára, hogy felelősségteljesen rendelkezzen a természet felett, hogy oltalmazza, hogy használja, és hogy akár új formában, megújuló technológiákkal művelje, úgy, hogy a természet méltó módon befogadja és táplálni tudja a lakosságot, amely benépesíti.”


De mégis hogyan lehetünk jó sáfárok? Erre azt a választ adhatjuk, ha erényesen viselkedünk! Azaz helyes cél érdekében hatékony eszközöket működtetünk. Ennek előfeltétele a megfelelő szakmai felkészültség, tudás. Viszont az fontos, hogy a hatékonyság nem pusztán pénzügyi jellegű hatékonyságot vagy éppen magas szintű szakmai tudást jelent, hanem azt is, hogy azt erkölcs áthatja. A „Menedzsment, ha számít a hit” című könyv alapján XVI: Benedek pápát idézve: „a menedzsment, amely képesnek tartja magát erkölcs nélküli működésre, nincs tisztában a személy realitásával.”(Joseph Ratzinger, Market economy and Ethics in „Ordo Socialis: Making christianity Work in Business and Economy)

A „jó sáfársághoz” az Egyház tanítása is útmutatást ad az erények terén. Ezek közül érdemes kiemelni az úgynevezett sarkalatos erényeket, amelyek Aquinói Szent Tamás szerint olyan készségek, amelyek önmagáért jóvá teszik cselekedeteinket, még akkor is, ha nem érjük el a kitűzött célt: Okosság, mértékletesség, igazságosság és lelki erősség.”
 

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!