Nem egyértelmű a devizahiteles törvény a végrehajtóknak

2014. augusztus 12. 17:48

A júliusban elfogadott devizahiteles törvény néhány rendelkezése még tisztázásra szorul a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara alelnöke szerint, de a devizahitelesek biztosan kérhetik, hogy tiltsák le a levonásokat a fizetésükből. Korábban a Magyar Nemzet arról írt: a végrehajtási tilalom ellenére sok devizahitelesnek továbbra is vonják a fizetéséből a részleteket.

2014. augusztus 12. 17:48

Múlt héten arról számolt be a Magyar Nemzet, hogy bár a devizahiteles törvény értelmében július 26-tól szüneteltetni kell a devizaadósok elleni végrehajtásokat, mégis több adósnak vonják a fizetéséből a részleteket. 

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara alelnöke, Császti Ferenc az MTI-nek azt mondta: a törvény néhány rendelkezése még tisztázásra szorul, de azok, akikre egyértelműen vonatkozik a jogszabály, kérhetik a fizetésük letiltására vonatkozó végrehajtás felfüggesztését, és a kérelemnek a végrehajtók eleget tesznek.

Császti Ferenc kifejtette: nem egyértelmű például azok helyzete, akik devizában vettek fel hitelt és devizában is törlesztettek, a kamara ebben a kérdésben a szakminisztérium állásfoglalására vár. Hozzátette, hogy a törvény nem vonatkozik a kereskedelmi célú hitelekre és a vállalakozói hitel felvételekor tett kezességvállalásokra sem, függetlenül attól, hogy deviza-, vagy forintalapú hitelekről van szó.

Császti Ferenc azt is hangsúlyozta, hogy a törvény nem azt jelenti, hogy megszűnnének a felvett hitelekből adódó adósi kötelezettségek. A jogszabály minden 2004. május 1. után felvett hitelt érint, ha a pénzintézet, amely a hitelt folyósította Magyarországon van bejegyezve, és itt legalább fiókteleppel, vagy telephellyel rendelkezik. Ez utóbbit azért fontos hangsúlyozni az alelnök szerint, mert Nyugat-Magyarországon nagyon sokan vettek fel úgy hitelt, hogy átmentek Ausztriába szerződést kötni. Ők az osztrák jog alá tartozó banktól vettek fel pénzt, így a most meghozott magyar törvény, ami a végrehajtásokat pillanatnyilag felfüggeszti, rájuk nem vonatkozik.

A többieknél a törvény értelmében most „szünetelnek” a konkrét végrehajtási cselekmények, ugyanakkor nagyon fontos tudni, hogy ettől a kamatok még folyamatosan ráterhelődnek a tőketartozásra - jegyezte meg. Császti Ferenc megerősítette azt is: az érintettek, akinek a hitelszerződése az új törvény hatálya alá esik, kérhetik a végrehajtótól, hogy állítsa le fizetése letiltására elrendelt végrehajtást. Ennek a végrehajtó mérlegelés nélkül eleget tesz – szögezte le.

A törvény hatálybalépése előtt a végrehajtó által értékesített ingatlanokkal kapcsolatban lefolytatható a jogorvoslati eljárás. Ezeket az ingatlanokat kiüríttetni és birtokba adni is lehet. Viszont ha lakóingatlanról van szó, belép a kilakoltatási moratórium.

Ugyanakkor fontos tudni azt, hogy a törvény nem akadályozza meg az adóst tartozása kifizetésében, azaz ha akarja, el tudja adni az adós az ingatlanát, miután kiegyenlítette a tartozást” – mondta az alelnök.

Ha a végrehajtó rosszul értelmezi a jogszabályt, az adós bírósághoz fordulhat, de a hitelező is kérheti annak megállapítását, hogy szerződése nem esik most elfogadott törvény hatálya alá, mert sem az árfolyamrésre vonatkozó kikötés, sem az egyoldalú szerződésmódosításra vonatkozó passzus nincsen benne – mondta Császti Ferenc.

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Legális, jövedéki term. marihuánát!
2014. augusztus 19. 02:38
GCIBANDA! Amikor a hiteles családok feje fölül kellett ELÁRVEREZNI AZ INGATLANMAFFIÁNAK A LAKÁSOKAT akkor nem voltak kétségeitek meg aggályaitok! UNDORÍTÓ, KORRUPT SÖPREDÉK!
Öreg
2014. augusztus 19. 02:38
Nem egyértelmű a végrehajtóknak a törvény. Nem is csodálom, ha mutatják őket, bunkó,maffiózó kinézetük van. Észt nem lehet feltételezni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!