A monogámia egészségesebb a többnejűségnél!

2015. május 05. 05:24

Uraim, előfordult már, hogy irigyelték a muszlim férfiakat azért, mert több feleségük lehet mondjuk az "öregedecskedő" elsőn kívül? Nos, nincs ok sajnálkozásra, legalábbis az MTI híradása szerint, melyet a The Daily Telegraph cikke nyomán tett közzé.

2015. május 05. 05:24

Minél több felesége van egy férfinak, annál nagyobb a szívbetegség kialakulásának lehetősége az első olyan kutatás szerint, amely a többnejűség egészségre gyakorolt hatásait vizsgálta. A dzsiddai Fejszál Király Kórház és Kutatóintézet munkatársainak egy nemzetközi orvostudományi kongresszuson bemutatott tanulmánya szerint a több feleséggel is rendelkező férfiaknál négyszer nagyobb a szívbetegség kialakulásának esélye – olvasható a The Daily Telegraph internetes kiadásában.
 A kutatók a jelenséget azzal indokolják, hogy a poligámia több háztartás egyidejű szervezésének stresszével, valamint olyan érzelmi igénybevétellel jár, amely túlzott megterhelést jelenthet a szívre.
 A 687 szaúd-arábiai és Egyesült Arab Emírségekben élő férfit vizsgáló kutatás eredményei szerint minden egyes feleséggel nőtt a szívbetegség kockázata.

A vizsgált személyek átlagéletkora 59 év volt, 68 százalékuk monogámiában, 19 százalékuk kettő, 10 százalékuk három, 3 százalékuk pedig négy feleséggel élt.
 „Kapcsolatot találtunk a feleségek száma, valamint a szívkoszorúér elzáródások száma és súlyossága között. Mindez annak lehet köszönhető, hogy egyszerre több egymástól független háztartás fenntartása megtöbbszörözi az anyagi terheket, és az érzelmi igénybevételt is" – mondta el a tanulmány egyik szerzője, Amin Daula.


Hozzátette: komoly stresszt jelenthet a többnejűségben élő férfiak számára, hogy minden egyes – általában külön házban lévő – áztartást egyenlőként és méltányosan kell kezelniük.
 „Arra már eddig is léteztek bizonyítékok, hogy a házas férfiak általában egészségesebbek és tovább élnek, azonban egészen idáig még nem vizsgálták a többnejűségnek a szív– és érrendszerre gyakorolt hatásait" – hangsúlyozta a kutatóorvos.
 A többnejűség leginkább Afrika nyugati és északi területén, a Közel-Keleten, valamint Közép- és Délkelet-Ázsiában elterjedt. A tanulmány eredményei szerint leginkább az idősebb és tehetősebb férfiak tartanak egyszerre több feleséget is.

 

*Az anyag megjelentetését a Splendidea Communications Kft. támogatta

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
opht
2015. május 07. 12:03
Faja valogatja. Van ilyen is, olyan is. A poligym fajoknal az nemi ketalakusag nagyobb, mint a monogam fajoknaal. Pl. egyes madaraknal csak endoszkopiaval lehet meghatarozni a nemet. Az ember az ivari dimorfizmus tekinteteben pont a ketto kozott van. Ujabb dilemma a nyakunkban, a teremtonek volt humorerzeke. Legalabb megint egy kihivas a szabad akaratezejen. :-)
Xenon
2015. május 07. 12:02
Urak, egy nőt nem bírtok Magyarországon gyerekek nélkül sem eltartani, hová akartok még kettőt-hármat gyerekkel és saját háztartással :-D
Drágha Márió
2015. május 07. 12:02
Ha egy férfinak van elég pénze,energiája és kötélidegei ahhoz,hogy akár három feleséget is eltartson(és három anyóst is elviseljen),miért ne tehetné meg?Kár,hogy a többnejűség bevezetéséről sem lehet népszavazást kiírni!
Senye Péter
2015. május 07. 09:29
Több feleség még hagyján, de több anyós...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!