A Z-generáció szerint a munkahely nem munkából és helyből áll

2017. február 28. 12:31

Barátkozós főnököt, rugalmas munkaidőt és magas fizetést szeretnének a Z-generáció tagjai egy online gyorsfelmérés szerint. A kutatásából kiderül: az 1996 után születettek mindezért cserébe kreativitást, lendületet és tanulékonyságot nyújtanának. Az InfoRádió írása.

2017. február 28. 12:31
A felmérésből az derült ki, hogy a Z-generáció tagjai elsősorban törődést várnak el a leendő főnöküktől – mondta el Tóth Gergely. A Future Work Fesztivál alapítója hozzátette, míg külföldön inkább azt szeretnék, ha felnézhetnek, tanulhatnak a főnöktől, aki inspirálja is őket, Magyarországon ez a korosztály a szülői viszonyhoz hasonlítja a vezetővel való ideális kapcsolatukat - írja az InfoRádió.
 
„Érdekes, hogy a Z-generáció mit ajánl a munkahelyüknek: lendületet, pontosságot, tanulékonyságot, fejlődést és főleg kreativitást.”
 
A munkaidőre vonatkozó elképzeléseikben egyértelműen látszik, hogy ők már a digitális korban nőttek fel – jelezte a Future Work Fesztivál alapítója. „Körbevették őket a digitális kütyük, ennek megfelelően sokkal lazábban tekintenek a világra, és a munkához való viszonyuk is hasonló: sokan rugalmasabban szeretnének dolgozni. A munkahely szóból csak a munka és a hely tűnik el.”
 
Tóth Gergely elmondta, nem szeretik az egyetlen irodát. Nem otthon egyedül dolgoznának, véleményük szerint inkább társaságban, csoportban, közösségi irodákban, akár kávéházban működnének igazán jól. A Future Work Fesztivál alapítója jelezte, a fizetési elvárásaik kicsit közelítenek a realitáshoz. „A válaszaik szerint a gyakornoki pozíciókra vonatkozóan 20-30-50 százalékkal magasabbak az elvárásaik, mint amit kapnak. Ez azt mutatja, hogy még nincs tapasztalatuk, másrészt pedig azt, hogy optimistán és pozitívan állnak a világhoz.”
 
Tóth Gergely elmondta: a felmérésből látszik, hogy ezeknek a fiataloknak egy része még nem tudja pontosan, milyen irányba menne tovább. Ez azért is nehéz, mert a technológiai fejlődés miatt nem is lehet biztosan tudni, milyen szakmák lesznek 5-10-20 év múlva – tette hozzá a Future Work Fesztivál alapítója az InfoRádiónak. 

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
atila68
2017. május 12. 18:29
Pazar.
tango47
2017. április 09. 19:36
"Tóth Gergely elmondta: a felmérésből látszik, hogy ezeknek a fiataloknak egy része még nem tudja pontosan, milyen irányba menne tovább. " Talán a Marsot ajánlanám. (Ez a mama-hotelek eredménye: fingjuk nincs a külvilágról)
tom hagen
2017. március 30. 16:15
Na és az is milyen, hogy mondjuk a Tosca közben megvonja a vállát a főszereplő meg a karmester aztán elhúzbak vacsorázni, de hát szívás, mert az étterem szakácsai meg kollwktíve elmentek moziba, de az meg zárva.volt, mert a villanyszerelő elfelejtett áramot intézni, mivel foghúzésta vár annál a fogorvosnál, aki inkább elnent a Toscára, de hát órák óta arra vár, hogy folytassáj az előadást. Na!
bumburi
2017. március 02. 00:15
Sok csalódás fogja még érni a z-generációt, aztán szerveznek maguknak valami iszlám állam féle dolgot, ami nem biztos hogy iszlám lesz. Remélem akkor már nem élek
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!