Harmincéves az égő olajkutak magyar réme

2019. március 05. 09:16

A lángoló kuvaiti olajmezők sztárjává vált az a tűzoltó berendezés, amit a nemzetközi sajtó csak Big Wind (nagy szél) néven emlegetett, de itthon mindenki „birodalmi lépegetőnek” hívja azóta is.

2019. március 05. 09:16

A Háború Művészete nevű haditechnikai portálon megjelent évfordulós írás szerint egy, a veszélyes olaj- és gáztüzek oltására alkalmas, hatékony tűzoltójármű létrehozásának terve először az 1980-as évek elején vetődött fel. A hazai szénhidrogén kitermelése során ugyanis egyre mélyebb kutakat kellett fúrni, amelyekből egy esetleges kitörés alkalmával a korábbiakhoz képest lényegesen nagyobb energiával törne fel a gáz és az olaj. Az ilyen erős kitörések elfojtására pedig csak egyetlen technikai megoldás kínálkozott, amelynek alkalmazásával a sérült kútfejből nagy sebességgel kilépő sugárba lehetett keverni az oltóanyagot.

Magát a járművet 1989. március 2-án kezdték építeni az akkori MN Központi Repülőgép-javító Üzemben, az erre vonatkozó szerződést a BM Tűzoltóság Országos Parancsnokság, az MN Repülőfőnökség, a Szolnoki Kőolajkutató Vállalat, az Országos Kőolaj Társaság és a Budapesti Műszaki Egyetem képviselői írták alá.

Egri Károly nyugállományú ezredes, az egykori MN KRÜ volt parancsnoka az építésről elmondta: egy lánctalpas tűzoltó berendezést kellett  építeniük, amelynek a „lelke” két MiG–21-es vadászgép hajtóműve volt. Hordozó platformnak pedig a T–34-es közepes harckocsi lánctalpas alváza felelt meg, ezért a kőolajkutató vállalat 1985 őszén be is szerzett két ilyen járművet Szabadszállásról.

Kuvait éles bevetéséről ódákat zengett a világsajtó, azonban hamar megkopott a dicsfény, és Magyarországra mát átrozsdásodva, mechanikai sérülésekkel tért vissza. Jelenleg Szolnokon, az MB (Mohammed Barwani) Kőolajkutató Zrt. telephelyén tárolják, ahol háromfős személyzettel lát el állandó készenléti szolgálatot.

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
A Tengerész
2019. március 26. 21:48
Komoly technikai bravúr volt, először is az eszköz, másodszor meg az a csapat akik alkalmazták. ( Tudod ̶F̶a̶b̶a̶t̶k̶a̶ Gyuri, AZ a "Tengerész" aki a C13 volt)
Rony Tronco
2019. március 05. 16:15
A magyar észjárás művészete.
3M..
2019. március 05. 12:32
Kádár idejében még tudtak a magyarok. Szebb Jövőt!
dávid
2019. március 05. 10:52
Egyetlen képről is átjön h mennyire de mennyire vádállati módon erős cucc
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!