Donald Trump szerint a Google azon van, hogy ő veszítsen a 2020-as választásokon

2019. augusztus 06. 22:31

Az elnök egy volt Google-munkatárs beszámolóját idézi, miszerint 2016-ban a cég vezetői Trump győzelmét látva a szó szoros értelmében elsírták magukat, és megfogadták, hogy ez még egyszer nem történhet meg.

2019. augusztus 06. 22:31

Donald Trump amerikai elnök szerint a Google azon van, hogy ő veszítsen a 2020-as választásokon.

Nézzék csak meg, mire készül a Google a 2020-as választásokon” – írta az elnök a keddi Twitter-bejegyzései egyikében, és mellékelt a Fox televízióban hétfő este elhangzott két beszélgetést. 

Az egyik interjúban a Google volt munkatársa, Kevin Cernekee mérnök arról beszélt, hogy amikor 2016-ban Donald Trump megnyerte az elnökválasztást, „a Google vezetői a szó szoros értelmében elsírták magukat, és miközben könnyeiket törölgették, megfogadták, hogy ez még egyszer nem történhet meg, és Trump vereségének biztosítása érdekében minden hatalmukat és erőforrásukat bevetik”.

A másik interjúban a több újságírói díjjal kitüntetett oknyomozó riportert és írót, Peter Schweizert szólaltatta meg a műsorvezető. Schweizer megerősítette, hogy igaz lehet, amit Cernekee elmondott. Ennek alátámasztására felidézte, hogy a 2016-os elnökválasztási folyamat során a Google a Hillary Clinton, demokrata párti elnökjelöltre vonatkozó negatív dolgokat bizonyítottan elhallgatta, míg a Donald Trumpra vonatkozó negatívumokat felerősítette.

Schweizer szerint ugyan a Google jövőre nem követi el ugyanezt a hibát, de hangsúlyozta, erre az lehet a biztosíték, hogy az igazságügyi minisztérium szorosan figyelemmel kíséri a kaliforniai tech-cég tevékenységét a választási időszakban.

Donald Trump még két Twitter-bejegyzést szentelt a Google-nak. Az egyikben írásban is megismételte Peter Schweizer szavait, vagy legalábbis egy részüket. „Ez nagyon is törvénytelen volt” – kommentálta a Google három évvel ezelőtti gyakorlatát. Majd hozzátette, hogy „nagyon szorosan figyelemmel kísérjük a Google-t”.

Másik mikroblog-bejegyzésében az elnök arra emlékeztetett: nemrégiben az Ovális Irodában járt Sundar Pichai, a Google vezérigazgatója, és arról biztosította őt, hogy elismeri a kormányzat munkáját, és a cég egyáltalán nem tervezi „a 2020-as választások elleni törvényellenes felforgató tevékenységet”. Trump hangsúlyozta: ez számára nagyon is jól hangzott, mindaddig, amíg nem látta a Cernekee-vel készült interjút.

(MTI)

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
igort
2019. augusztus 07. 10:19
fantasztikus ez a kapitalista demokrácia pláne a világ legnagyobb demokratikus országában
catalina9
2019. augusztus 07. 10:01
Az elnök egy volt Google-munkatárs beszámolóját idézi, miszerint 2016-ban a cég vezetői Trump győzelmét látva a szó szoros értelmében elsírták magukat, és megfogadták, hogy ez még egyszer nem történhet meg. " akárcsak a zsidók... "Az American Jewish Committee megrendelésére készített felmérésből az is kiderül, hogy....Clinton jelenleg 61, Trump pedig 19 százalékon áll a zsidó szavazók között – olvasható a jta.org cikkében."
Mich
2019. augusztus 07. 09:15
Washington nem mindig fog az e-multik mögött állni... Ez jó!
NewHorizon
2019. augusztus 07. 07:50
President Trump twitter bejegyzése a volt Google mérnök véleményét tartalmazó videóval: https://twitter.com/realDonaldTrump/status/1158551525817536512?s=20 Itt van néhány google főnökbohóc és reakciójuk a 2016-os választások eredményére: Az első (kék-pulcsis) főbohóc így nyilatkozik: “I certainly find this election deeply offensive” - Természetesen ezt a választást sértőnek találom. Az ezt követő két nő alig bírja visszatartani a bőgést, a második fájós részletekben közli hol volt, mit csinált amikor ez az ’apokalipszis’ beköszöntött - úgy érezte magát, mint akit gyomron rúgtak! (Hát nem megrázó??!) https://www.youtube.com/watch?v=ZEj98mdBOBw Project Veritas (független újságírók, akik általában korrupciók felfedésével foglalkoznak) ezúttal a Google erősen balra hajló elfogultságáról (amit az algoritmusaikba is bedolgoznak, hogy a “keresés” olyan eredményt adjon, amit ők akarnak olvastatni) készített titkosan felvett videót (2019 június): https://www.youtube.com/watch?v=uf6I1tjmm3o Még egy Project Veritas (alapítója, James O’Keefe -el) interview egy jelenlegi (2014-ben kezdett, amikor még nem érdekelte a google-t ennyire a politika / véleményem szerint: mert a demokraták akkor még azt hitték, hogy örökre maradnak / ) Google mérnökkel: https://www.youtube.com/watch?v=ricI5t66cj8
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!