Deutsch Tamás: A LIBE eljárása elfogadhatatlan és felelőtlen

2020. március 25. 14:27

A Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja elvárja, hogy az EP elnöke felemelje a hangját ellene – zárta levelét Deutsch Tamás.

2020. március 25. 14:27

Az EP belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi szakbizottsága (LIBE) sajtóközleményt tett közzé kedden, melyben Fernando López Aguilar szakbizottsági elnök a magyarországi veszélyhelyzettel kapcsolatos intézkedési tervek miatti aggodalmát fejezte ki.

A magyar kormánypárti képviselők levelét aláíró Deutsch Tamás EP-képviselő közölte, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja teljes mértékben egyetért abban, hogy a demokratikus értékek és alapelvek védelmet élveznek válsághelyzetben is. Ugyanilyen fontos azonban, hogy az egyenlő és tisztességes bánásmód elve is védelemben részesüljön – emelte ki.

„Ha a LIBE bizottság úgy dönt, hogy megvizsgálja e vészhelyzetben alkalmazott intézkedések uniós joggal való összhangját, ezt minden tagállam esetében meg kell tennie, és nem szabadna csupán egyetlen tagállamot önkényesen kijelölnie” – fogalmazott. Hangsúlyozta, hogy a magyar kormány veszélyhelyzeti intézkedéseinek meghosszabbítására irányuló javaslata tiszteletben tartja a jogállamiságot, és az egyetlen célja az emberi életek megmentése. Az Országgyűlés által követett eljárás teljes mértékben az alaptörvény által veszélyhelyzetre előírt szabályokon alapul. Arra is emlékeztetett, hogy különleges jogrend idején az Alkotmánybíróság zavartalanul működik. E jogállami garanciák szerves részei az alaptörvény vonatkozó cikkében foglalt különleges jogrendre vonatkozó rendelkezéseknek – tette hozzá.

A LIBE eljárása elfogadhatatlan és felelőtlen, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja pedig elvárja, hogy az EP elnöke felemelje a hangját ellene – zárta levelét Deutsch Tamás.

(MTI)

Összesen 94 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
barnabibambi
2020. március 25. 18:18
Tompika ! Budai Gyula fenyegetését nézve az a véleményem hogy menjetek a pokolba a komcsi diktatúrátokkal együtt!
Lami
2020. március 25. 17:38
BELFÖLD És az nem baj, hogy Karácsony is bevezette a rendeleti kormányzást?
silenceCZ
2020. március 25. 17:12
szerintem a LIBE bizottság le van szarva a momentumos és dákós nyomorék vamzerekkel együtt...
Bástyaelvtárs
2020. március 25. 16:54
Önkényesen választott ki pont Mo.ot, ni tompika? :) és te nem is érted, naivan csak pislogsz hozzá... Az persze teljesen mellékes hogy csak ti kértek korlátlan teljhatalmat idökorlát nélkül rendeleti kormányzásra az összes tagállam közül. Mindenki meg tudja oldani a védekezést 15 napos ilyen felhatalmazással, esetleg max 2 hónapival mint a franciák. Nektek az ellenzék 90 napot ajánlott fel , de orbán hataloméhségét ez se elégíti ki. És még van pofátok brüsszelben höbörögni ha kaptok egy figyelmeztető levelet a LIBE töl??
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!