Véget ért a kelet-kongói ebolajárvány

2020. június 25. 16:58

A hivatalos bejelentés legalábbis megtörtént.

2020. június 25. 16:58

Hivatalos bejelentés szerint véget ért a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részében két éve kitört ebolajárvány. „A mai nap a válság végét ünnepeljük” – jelentette ki csütörtökön az ebolajárvány elleni kongói erőfeszítéseket vezető Jean-Jacques Muyembe mikrobiológus. Matshidiso Moeti, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) afrikai régióért felelős igazgatója szerint az egyik legfontosabb tanulság az volt, hogy a lakosságot is be kell vonni a járvány elleni küzdelembe. Mint mondta, mindez a koronavírus-pandémia szempontjából is rendkívül fontos. Az ország keleti részén 3463 ember fertőződött meg ebolával, közülük 2280-an elhunytak a kórban.

Az ország túlterhelt egészségügyi rendszere egyébként egyszerre több járvánnyal is kénytelen megbirkózni: nyugaton egy újabb ebolajárvány tört ki eddig legalább 17 esettel és 11 halottal, a kanyaró több mint hatezer emberéletet követelt, a koronavírusnak pedig 142-en estek áldozatul, a fertőzöttek száma meghaladja a 6400-at. „Továbbra is rendkívül aggasztó a gyenge egészségügyi ellátórendszer és annak infrastruktúrája” – közölte Louis Dorvilier, a Welthungerhilfe német élelmezési segélyszervezet országigazgatója.

Benoit Munsch, a Care nevű nemzetközi segélyszervezet országigazgatója pedig felhívta a figyelmet arra, hogy a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén, ahol a járvány pusztított, sok szorulnak rá élelmiszersegélyre, tiszta ivóvízre, illetve fedélre a túléléshez. „A nagy médiafigyelmet kapott egészségügyi válságok eltörpülnek emellett” – hangoztatta. Az ebolavírust 1976-ban, a Kongó keleti felében található Ebola folyó melletti településeken először észlelték, azóta ez volt a 11. nagyobb járvány. Az ebola természetes hordozói egyelőre nem ismertek, a legvalószínűbb terjesztői denevérek lehetnek. A kór fertőzött ember vagy állat vérével vagy testnedvével való közvetlen érintkezéssel terjed. A betegség hasmenéssel, súlyos vérzéssel jár, a halálozási arány egyes esetekben akár 90 százalékos is lehet.

(MTI)

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!