A Jobbik alelnöke szerint az antiszemita és homofób jelöltjük már megváltozott

2021. augusztus 06. 12:28

Brenner Koloman kifejtette: a többi ellenzéki párt is respektálja Tóthot, hiszen „helyi szinten jó jelölt”.

2021. augusztus 06. 12:28
null

Bíró László után ismét antiszemita nézetekről elhíresült ­jelöltjeik miatt kényszerül magyarázkodásra Jakab Péter pártja – írja pénteki cikkében a Magyar Nemzet. A lap idézi a párt alelnökét Brenner Kolomant, aki azt állítja: szegedi jelöltjük, Tóth Péter ügyét azért veszik elő újra, hogy „az ellenzéki együttműködést zavarják”. A zsidókat „bibsiknek”, a homoszexuálisokat „genetikai hulladékoknak” nevező szegedi jelölt ellen a Mazsihisz és Tamás Gáspár Miklós is tiltakozását fejezte ki.

„Tóth Péter megváltozott”

„Tóth Péter megváltozott a hosszú évek során, ahogy a Jobbik is 2013-tól a néppártosodás folyamatában” – hangoztatta Brenner Koloman az ATV Egyenes beszéd című műsorában. A párt alelnöke szerint a szegedi jobbikos jelölt elfogadta Jakab Péter elvi nyilatkozatát, „hét-nyolc évvel korábbi álláspontján változtatott, a szegedi kollégái, akik ismerik […], tudják, hogy nagyon tisztességesen végzi munkáját az önkormányzati testületben, a helyi támogatottsága megfelel”.

Brenner szerint a többi ellenzéki párt is respektálja Tóthot, hiszen ahogy fogalmazott: „helyi szinten jó jelölt”. A műsorvezető ekkor felvetette, hogy nem mindenki respektálja, az MSZP például ide tartozik, de a Momentumnak is más jelöltje van. 

„Ezek a kérdések most azért kerülnek elő, hogy az ellenzéki együttműködést zavarják. Ezért szednek elő majd jobbikos politikusoktól hét-nyolc-tíz évvel ezelőtti mondatokat és szerencsétlen Facebook-bejegyzéseket” – magyarázkodott az alelnök, aki arra hivatkozott, hogy Jakab Péter „kért már bocsánatot azoktól, akiket egyébként a Jobbik korábbi politikája megsértett”.

Tamás Gáspár Miklós és a MAZSIHISZ is tiltakozik

A marxista filozófus, Tamás Gáspár Miklós nemrég a Mérce.hu-nak elmondta: elfogadhatatlannak tartja, hogy bárki a jobbikos Tóth Péterhez hasonló nézeteket valló politikusra adja a voksát.

Hasonlóan Tamás Gáspár Miklóshoz, a Magyarországi Zsidó Hitközség is tiltakozott a Jobbikos jelölt támogatása ellen, álláspontjuk szerint „antiszemita vagy kirekesztő nézeteket hangoztató személyek ne kapjanak szerepet a magyar közéletben, függetlenül attól, hogy mely magyar politikai tömörüléshez tartoznak, vagy mely párt támogatottságát élvezik. Meggyőződésünk, hogy a kirekesztő eszméket hirdető embereknek a magyar közéletben csak politikai múltjuk lehet, de jövőjük nem” – szögezte le Róna Tamás, a Mazsihisz Rabbitestületének és a Magyarországi Zsidó Imaegyletnek az elnöke.

Kép forrása: Tóth Péter Facebook-oldala

 

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szívemből magyar
2021. augusztus 06. 21:28
A bibsizés mióta antiszemitizmus? Amióta nem Bayer Zsolt mondja.
Tidal_wave
2021. augusztus 06. 18:11
"Tóth Péter megváltozott a hosszú évek során, ahogy a Jobbik is 2013-tól a néppártosodás folyamatában” Ja, az MSZP is 1990. után, hirtelen ők lettek a nagy demokraták. Ahogyan Bayer Zsolt írta: "Az átizzadt hónaljú nájloninges párttitkárok levették a nájloninget, és ők lettek a megtestesült európai szociáldemokrácia."
ThunderDan
2021. augusztus 06. 16:07
Szürreális.
khomeini
2021. augusztus 06. 15:48
undorító ez a jobbikos csicska brenner
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!