Schiffer az ellenzékről: Nem sül le a képükről a bőr?

2021. augusztus 04. 07:23

A Gyurcsány-párt továbbra is támogatja a fajgyűlölő kijelentéseiről elhíresült jobbikos Tóth Pétert.

2021. augusztus 04. 07:23
null

„Rinocéroszbőrrel az arcán támogatja a balliberális értelmiség a fajgyűlölő jobbikos Tóth Pétert” – fogalmazott Schiffer András, aki szerint a Karácsony Gergely mozgalmát is fémjelző szereplők pusztán azért támadták korábban, mert a Jobbikéhoz hasonló álláspontot fogalmazott meg egyes elvi kérdésekben. Eközben úgy tűnik, a Gyurcsány-párt továbbra is kiáll a náci jelöltje mellett – írta meg szerdai cikkében a Magyar Nemzet.

„Nem sül le a képükről a bőr azoknak a hivatásos jóembereknek, akiktől évekig hallgattam a kioktató számonkérést, hogy miért állok szóba nácikkal, most pedig rinocéroszbőrrel az arcukon szavaznak majd a jobbikos Tóth Péterre?” – tette fel a kérdést a Mediaworks Hírcentrumának megkeresésére Schiffer András.

Tóth szerint a melegek is genetikai hulladékok

Mint köztudott, Tóth korábban bibsizett, nyíltan követelt fajvédelmet, a melegeket pedig genetikai hulladékként emlegette, ám jelenleg együtt kampányol Gyurcsány Ferenccel.

Az LMP volt társelnöke szerint döbbenetes az O1G-koalíció képmutatása. „Van olyan a Karácsony Gergely 99 kontra 1 kiáltványát jegyző »mértékadó ballib« értelmiségi, aki a közösségi oldalán nyilvános vendettában részesített, és megszakította velem a kapcsolatot 2017 őszén, mondván, fasisztákat támogatok, amikor Gyöngyösi Mártonnak, későbbi jobbikos EP-képviselő béruniós kezdeményezését aláírtam” – idézte fel Schiffer András.

Mint mondta, hat éven keresztül folyamatos bírálatokat kapott a balliberális értelmiségiektől, amikor a különböző szabadkereskedelmi egyezmények, a földforgalom vagy 2006 ősze kapcsán támogatott a Jobbikéhoz hasonló álláspontot, és szóba merészelt állni jobbikosokkal. „Pedig én soha nem voltam egy listán a Jobbikkal, pusztán elvi álláspontot fogalmaztam meg” – hangsúlyozta a volt honatya.

Schiffer András egyébként már a szerencsi időközi választással összefüggésben arra hívta fel a figyelmet, hogy az antiszemita megnyilvánulásairól elhíresült jobbikos Bíró László támogatása az egész baloldali összefogás végtelen romlottságát és elvtelenségét mutatja.

A MAZSIHISZ is tiltakozik

A baloldali értelmiségiek közül egyelőre csak Tamás Gáspár Miklós tiltakozott az ellen, hogy Tóth Péter személyében neonáci jelöltet támogassanak a baloldali összefogás pártjai. Megjegyezte, hogy a roma (és újabban a zsidó) szervezetek tiltakozásának minden eleme fényesen beigazolódott.

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) is elfogadhatatlannak nevezte, hogy antiszemita szereplője legyen a magyar közéletnek. A DK azonban továbbra is kiáll a neonáci jelöltjük mellett.

Arató Gergely, a Gyurcsány-párt frakcióvezető-helyettese a Spirit FM műsorán annyival próbálta elintézni a botrányt, hogy a balliberális pártok hoztak egy döntést, amelyben elfogadták, hogy a Jobbik „megtagadta a saját múltját”, s a szóban forgó korábbi, súlyos kijelentéseket most nem tartják érvényesnek.

Nyitókép: Földházi Árpád

Összesen 123 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
rókabácsi
2021. augusztus 05. 12:21
MIVEL POFÁTLANOK! NEM!
Csigorin
2021. augusztus 05. 11:32
mondotta volt Goring: hogy a legieroben ki a zsido azt en mondom meg. na igy van vele a ballib: ok akarjak megmondani ki a naci.
balbako_
2021. augusztus 04. 19:58
Mert nincs bőr a pofájukon.
Türelem
2021. augusztus 04. 19:44
András! Az országot hazájának tekintő-Európánban most, még, itt élünk legnagyobb biztonságban, már az USA-ban sem, az egész balliberális oldal megvásárolhatóságát elutasító zsidóság számára ma nincs párt, alapíts, ha fogy az idő, szervezd meg a normalitás iránt elkötelezett zsidóság - magamat is e körbe sorolom - politikai genomját.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!